2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Templomokat rongáltak és miséket zavartak meg a baloldali aktivisták Lengyelországban

Templomokat rongáltak meg és rendőrökre támadtak baloldali abortuszpárti tüntetők Lengyelországban. A feldühödött tiltakozók több misére is berontottak és félbeszakították azokat. Több keresztény felekezet is felháborodásának adott hangot. A baloldali tüntetések azután kezdődtek, hogy az alkotmánybíróság szigorította az abortuszra vonatkozó szabályozást.

  • Templomokat rongáltak és miséket zavartak meg a baloldali aktivisták Lengyelországban

A közép-lengyelországi Lódz városában a székesegyház előtt összegyűlt mintegy másfél ezer fős tömeg a szentmise alatt skandálta abortuszpárti jelszavait, majd sértő megjegyzéseket tettek a szertartás után távozó hívekre.

Nemcsak a miséket zavarták meg a baloldali aktivisták, hanem több templomot is megrongáltak és abortuszpárti jelszavakat festettek rá. Az akció miatt több keresztény felekezet is felháborodásának adott hangot. Szerintük a misék megzavarása nem válasz semmire.

Agresszív tüntetések voltak fővárosban is. Varsóban a baloldali főpolgármester is utcára vonult az aktivistákkal. Becslések szerint az abortuszellenes demonstráción 2 500 ember vett részt. A tüntetők többsége fittyet hányt az óvintézkedésekre, többségük a biztonságos távolságtartásra sem ügyelt.

A baloldali tüntetések azután kezdődtek, hogy a lengyel alkotmánybíróság új határozatában szigorította az abortuszra vonatkozó szabályozást. A taláros testület az alaptörvénynek a minden ember élethez való jogáról szóló tételeire alapozta döntését. A változtatások értelmében a terhességet abban az esetben lehet megszakítani, ha az anya élete veszélyben forog vagy ha a magzat nemi erőszakban fogant.

A tervek szerint a kormánypárt ezen a héten a kezdeményezi a parlamentben a fogyatékkal élő gyermekek gondozását támogató program bővítését.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!