2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Külföld

Teljes leállás lesz Ukrajnában

Közelít a kilencszázezerhez a március óta azonosított fertőzöttek száma Ukrajnában, ahol jelenleg naponta 10 és 15 ezer közötti új esetet regisztrálnak. Közben az ország egészségügyi hatóságai arról döntöttek, hogy nem folytatják az úgynevezett hétvégi karantént, hanem inkább 2021 elején állítják le három hétre az országot.

  • Teljes leállás lesz Ukrajnában

Sikeresnek mondható a hétvégi karantén Ukrajnában - véli Maxim Sztepanov, ukrán egészségügyi miniszter. A hétvégi leállásra egymás után három alkalommal került sor.

A hatóságok azt mondják, hogy elérték a céljukat, hiszen átlagosan napi 10 és 15 ezer között mozog az új betegek száma, és már az sem ritka, hogy több az új gyógyult, mint a fertőzött.

Decemberben tehát még kivárnak, de januárban már elkerülhetetlen lesz a teljes lezárás Ukrajnában. Denisz Smihal, ukrán miniszterelnök már be is jelentette, hogy erre a pravoszláv karácsonyt követően, január 8. és 24-e között kerül majd sor.

Közben Kárpátalján az elmúlt napokban kisebb riadalmat keltett az a hír, hogy a kórházakból elfogyott az orvosi oxigén. A hatóságok szerint valóban történt egy kisebb fennakadás, de sikerült hamar megoldani a problémát, amit egy gyári hiba okozott.

Ukrajna előreláthatólag márciusban juthat leghamarabb vakcinához. A tömeges oltás viszont, az oltóanyag tárolásának és szállításának nehézségei miatt, csak júniusban kezdődhet meg.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!