2025. 11. 06. Csütörtök Lénárd napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Harsány 22:30

Külföld

Tegnap este bemutatta minisztereit, ma lemondott a francia kormányfő

Távozik hivatalából Sébastien Lecornu francia kormányfő, az államfői hivatal hétfői közlése szerint Emmanuel Macron elnök elfogadta a lemondását.

  • Tegnap este bemutatta minisztereit, ma lemondott a francia kormányfő

A szeptember 9-én kinevezett Lecornu hétfőn úgy nyilatkozott, "már nem teljesülnek a feltételek" ahhoz, hogy posztján maradjon. Úgy vélte: a kormány hétvégén bejelentett összetétele "felébresztette egyes pártok étvágyát", és hozzátette: álláspontja szerint az ország érdekeit a pártokéi fölé kellene helyezni.. Hangoztatta:

szerette volna előbbre vinni azokat a témákat, amelyekkel eddig egy helyben topogtak, és kidolgozni egy útitervet arra, hogy kivezesse az országot a válságból.

Sébastien Lecornu egy éven belül a harmadik miniszterelnök volt Franciaországban. Kinevezése után csaknem négy héttel, vasárnap este mutatta be minisztereinek egy részét. Az eredeti tervek szerint az új testület hétfőn tartotta volna első ülését, és a miniszterelnök kedden mondta volna el programbeszédét a Nemzetgyűlésben.

Hétfőre az előző este bemutatott tárcavezetők máris ügyvivő kormány tagjaivá váltak.

A politikai spektrum számos részéről érte bírálat a kormány bejelentett összetételét, különösen Lecornu azon döntését, hogy Bruno Le Maire volt pénzügyminisztert helyezte a védelmi tárca élére. Több kulcsfontosságú minisztérium vezetője változatlan maradt: Bruno Retailleau belügyminiszter, Jean-Noël Barrot külügyminiszter, Gérald Darmanin pedig igazságügyi miniszter maradt.

A kormányalakítás előtt Lecornu konzultációkat folytatott a parlamenti pártok, a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek képviselőivel. Jelezte, hogy - elődjeivel ellentétben - nem akarja érvényesíteni az alkotmány azon cikkét, amely lehetővé teszi törvények elfogadását a képviselők szavazata nélkül, ehelyett kompromisszumra törekedne a jobb- és baloldali képviselőkkel egyaránt.

A tavaly nyári előrehozott választások nyomán a Nemzetgyűlés háromosztatúvá vált 11 frakcióval, és egyik párt sem tudott abszolút többséget szervezni maga köré. Az elnöki tábor, a centristák és a jobbközép Köztársaságiak támogatták a kisebbségi kormányt, a másik két tábor, a baloldali pártoké és a jobboldali Nemzeti Tömörülés pedig ellenzékben politizál.

Lecornu lemondása után Jordan Bardella, a legnagyobb nemzetgyűlési frakcióval rendelkező párt, a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke azt hangsúlyozta, hogy

stabilitást csak egy újabb választás hozhat, és felszólította az államfőt, hogy oszlassa fel a Nemzetgyűlést.

A párt frakcióvezetője, Marine Le Pen szerint az új választás elkerülhetetlen, és az államfő részéről bölcs döntés lenne, ha ő maga is lemondana.

Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!