2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Társadalmi vírushoz hasonlította a korrupciót Ferenc pápa

Hír TV

2018. január 20., szombat 16:55, frissítve: szombat 19:39

Nagyobb átláthatóságra lenne szükség a közszférában és az egyházi közösségekben is – fogalmazott a katolikus egyházfő latin-amerikai apostoli látogatásának második állomásán, Peruban. A körútján egyébként több nem várt esemény történt: Peruban az őt szállító autó defektet kapott, Chilében pedig egy rendőrnő leesett a lóról, miközben a pápamobil elhaladt előtte.

Váratlan meglepetés érte Ferenc pápát perui látogatásának első napján: az őt szállító Fiat 500-as ugyanis defektet kapott a fővárosba, Limába vezető autópályán. A katolikus egyházfő megőrizte nyugalmát, átült egy másik, majd egy harmadik autóba, és folytatta útját Lima felé. Ferenc pápa egyébként ha teheti, kerüli a golyóálló limuzinokat: Rómában és tengerentúli útjain is hétköznapi autókat használ.

Peruban az egyházfő előbb hajléktalan amazonasi gyermekekkel találkozott. Egyúttal követelte az amazonasi esőerdő kizsákmányolásának beszüntetését és azt, hogy az őslakosokat ismerjék el Amazónia elsődleges őrzőinek. Szerinte a bennszülött népek még soha nem voltak akkora veszélyben, mint most. Az őslakosok énekkel és tánccal köszöntötték, majd együtt ebédeltek vele.

Ferenc pápát később a perui államfő, Pedro Pablo Kuczynski fogadta az elnöki palotában. A katolikus egyházfő a korrupció elleni küzdelem fontosságáról beszélt. Szerinte nagyobb átláthatóságra lenne szükség az állami szektorban, a magánszférában, a civil társadalomban és az egyházi közösségekben is.

„Mennyi rosszat okoz ez a társadalmi vírus a latin-amerikai népeknek és ezen szent kontinens demokráciáinak! Ez a jelenség mindent megfertőz, de leginkább a szegényeknek és a földanyának árt” – fogalmazott.

A latin-amerikai országokat számos korrupciós botrány rázta meg az utóbbi években, amelyek a legfelső politikai köröket is érintik. Az egykori bankár perui államfő ellen például alkotmányos vádeljárást is indítottak tavaly korrupció gyanúja miatt, de a parlament végül nem szavazta meg a menesztését.

Ferenc pápa latin-amerikai apostoli látogatása során érkezett Peruba Chiléből. A szomszédos államban szintén nem várt esemény történt: egy rendőrnőt ledobott a nyergéből a lova, miközben a pápamobil elhajtott előtte. Az egyházfő megállíttatta járművét, a rendőrnőhöz sietett, később pedig egy rózsafüzért küldött neki ajándékba.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!