2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Szlovéniában is elítélik a magyar baloldali ellenzék fenyegetéseit

Levélben fejezte ki támogatását egy szlovén újságíró-szervezet a magyar közmédia és a konzervatív sajtó munkatársainak, akiket az elmúlt időszakban fenyegetések értek a baloldali ellenzék részéről.

  • Szlovéniában is elítélik a magyar baloldali ellenzék fenyegetéseit

Jože Biščak, a Szlovén Hazafias Újságírók Szövetségének elnöke és egyben a Demokracija nevű konzervatív hetilap szerkesztője így fogalmaz az üzenetben:

„Mi, a Szlovén Hazafias Újságírók Szövetsége (Slovenian Association of Patriotic Journalists – SAPJ) aggodalmunkat fejezzük ki a magyar ellenzéki politikusok fenyegetéseivel és kijelentéseivel kapcsolatban.

Mélységesen elítéljük Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének azon megnyilvánulását, hogy a ruandai népirtáshoz hasonló leszámolással fenyegette meg a közszolgálati televízió újságíróit, valamint Fekete-Győr András, a Momentum elnökének kijelentését, miszerint egy esetleges kormányváltás után eltiltaná a konzervatív újságírókat a pályától.

A Szlovén Hazafias Újságírók Szövetségeként úgy hisszük, hogy nincs helye az ilyen fenyegetéseknek a demokratikus és szabad társadalmakban, amelyek tiszteletben tartják a különböző világnézeteket.

Így arra kérjük az Európai Parlamentet (amely az utóbbi időben Magyarországon, Lengyelországban és Szlovéniában is foglalkozott a médiaszabadsággal) és az Európai Bizottságot, hogy határozottan ítélje el Vadai Ágnes és Fekete-Győr András kijelentéseit.

Kizárólag ezzel a cselekedetével bizonyíthatja be Brüsszel, hogy nem alkalmaz kettős mércét.

Arra kérjük továbbá a DK-s és momentumos képviselők EP-frakcióit, az S&D-t és a Renew Europe-ot: figyelmeztessék arra a tagjaikat, hogy az ilyen fenyegetések teljes mértékben elfogadhatatlanok.

A Szlovén Hazafias Újságírók Szövetségeként sajnos úgy látjuk, hogy a konzervatív újságírókra mért támadások egész Európán belül fokozódnak. Pusztán azért, mert mi kiállunk az olyan értékek mellett, mint a haza, a hagyományos családmodell, a keresztény hit, a nemzeti identitás és kultúra megőrzése.

A Szlovén Hazafias Újságírók Szövetségeként teljes mértékben támogatjuk a magyar közmédia és a konzervatív sajtó munkatársait, akiket súlyos fenyegetések és támadások érnek a magyar baloldali ellenzék részéről.”

Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!