2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Külföld

Szijjártó: Magyarország egyik legfontosabb erőforrása a felsőoktatási rendszere

Oktatási, tudományos, illetve diplomáciai témában írnak alá négy kétoldalú megállapodást Magyarország, valamint Moldova, Tunézia, Namíbia és a Palesztin Hatóság között kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés hivatalosan megkezdődő csúcsszintű ülésszakának helyszínén - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva.

  • Szijjártó: Magyarország egyik legfontosabb erőforrása a felsőoktatási rendszere

Olyan országokról van szó, amelyek a keleti nyitás stratégiájának keretében kerültek a magyar külpolitika látóterébe - tette hozzá. A megállapodásokat a namíbiai Netumbo Nandi-Ndaitwah, a palesztin Rijád al-Malki, a moldovai Tudor Ulianovschi, valamint a tunéziai Hemaisz Dzsimanui külügyminiszterrel folytatott kétoldalú találkozóin írják alá.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarországnak az egyik legfontosabb erőforrása a felsőoktatási rendszere, nemzetközi szinten is elismertségnek örvend. Ezt mutatja, hogy mára már 3 ezer fölé emelkedett a kétoldalú megállapodások alapján Magyarországon tanuló diákok száma. Ehhez az együttműködés-rendszerhez csatlakozik most Namíbia, az aláírandó ösztöndíj-megállapodás alapján jövő szeptemberben 10 namíbiai hallgató kezdi meg tanulmányait magyarországi egyetemen.

A palesztinokkal már régóta van ilyen megállapodása Magyarországnak - emlékeztetett Szijjártó Péter. A folyamatos túljelentkezés miatt palesztin részről merült fel igényként az 50 fős keretszám megemelése, és a mostani egyezmény értelmében jövő szeptembertől a magyar egyetemeken már 60 palesztin hallgatót fogadnak.

Két országgal a külügyi intézetek közötti együttműködésről köt megállapodást a kormány annak érdekében, hogy a diplomataképzésben fel tudják használni egymás tapasztalatait, kölcsönösen diplomatákat küldhessenek tapasztalatszerzésre. Az egyik megállapodás a Külgazdasági és Külügyi Intézet (KKI), valamint a moldovai diplomáciai intézet közötti együttműködésre vonatkozik, a másik pedig a tunéziai diplomaták képzéséért és oktatásáért felelős intézet és a KKI közti együttműködésről szól.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!