Szeretünk, Skócia! – üzeni a néhány ezer uniópárti tüntető a londoni Trafalgar téren. Az északi országrész elszakadását ellenző britek, és néhány hozzájuk csatlakozott híresség a skótok érzelmeire próbált hatni. A demonstráción Bob Geldof ír dalszerző-énekes és Eddie Izzard világhírű brit komikus is részt vett.
„Azt a pozitív üzenetet akarjuk küldeni Skóciának, hogy minket, akik nem ott élünk, érdekel, hogy mi lesz a népszavazás végeredménye. Együtt szeretnénk maradni velük, hogy Skócia az Egyesült Királyságnak, ennek a nagy családnak a része maradjon” – mondta el Eddie Izzard.
Néhány órával korábban a szintén uniópárti David Cameron kormányfő is szenvedélyes hangvételű beszédben szólt a skótokhoz, és az Egyesült Királyság történelmi sikereire emlékeztetve kérte őket, hogy fontolják meg, hogyan szavaznak.
„Ez annak az országnak a végét jelentené, amely elindította a felvilágosodást, amely eltörölte a rabszolgaságot, amely az ipari forradalom motorja volt, amely legyőzte a fasizmust. Egy olyan ország végét, amelyet a világon sokan tisztelnek és csodálnak. Annak az országnak a végét, amit hazának hívunk” – fogalmazott a miniszterelnök.
London szélesebb hatáskörök ígéretével próbálja maradásra bírni a skótokat, akiknek miniszterelnöke függetlenségpárti. A kormányfő történelmi lehetőségnek tartja a referendumot, szerinte az elszakadás nem rengeti meg gazdaságilag Skóciát. A miniszterelnök szerint a független országrész az északi-tengeri olajtartaléknak köszönhetően gazdaságilag erősebb, társadalmilag pedig igazságosabb állam lehet.
„Ilyen lehetőség az életben csak egyszer adódik, és egyre világosabb, hogy a skót emberek saját kezükbe akarják venni országuk sorsát” – nyilatkozta Alex Salmond.
A skót függetlenség nem brit belügy: az elszakadás lendületet adhat a katalán függetlenségi törekvéseknek Spanyolországban, és megnövelheti annak az esélyét, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból.