2025. 05. 23. Péntek Dezső napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Célpont 22:30

Külföld

Szentév, azaz a remény zarándokai Rómában és a Vatikánban + videó

Tavaly decemberben Ferenc pápa szenteste hivatalosan is kihirdette a 2025-ös szentévet a Szent Péter-bazilika Szent Kapujának ünnepélyes megnyitásával.

  • Szentév, azaz a remény zarándokai Rómában és a Vatikánban + videó

Az eseményen a bíborosok, püspökök és számos hívő jelent meg, akik a pápával együtt vonultak be a bazilikába.

A 2025-ös szentév hivatalos mottója latinul : „Peregrinantes in spem”, amelyet magyarul „A remény zarándokai” néven hirdettek meg. Ezzel Ferenc pápa – ahogy a megnyitón elhangzott beszédében is hangsúlyozta – arra hívta a híveket, hogy Krisztusban bízva, egymást támogatva tekintsenek előre, és egyéni, valamint közösségi szinten is éljék meg a megtérés, a kiengesztelődés és a szeretet gyakorlásának idejét.

Az eseményt minden huszonötödik évben tartják meg, idén 36 millió zarándokot várnak Rómába.

A jubileummal kapcsolatban még annyit, hogy a legutóbbi rendes szentévet még II. János Pál pápa hirdette meg 2000-ben. Egyedülálló, hogy Ferenc pápa 2015–2016-ban egy rendkívüli irgalmasságnak nevezett szentévét tartott.

Stábunk végigjárta azokat a helyeket, amelyeket a látogatók is felkeresnek majd, Illés Péter kollégánk több egyházi és világi kulturális helyszínre is ellátogatott. Műsorunkban bemutatjuk, hol helyezik majd végső nyugalomra Ferenc pápát, de a konklávé helyszínét, ahol a pápaválasztást tartják szintén megtekinthetik. Ahogy arról már korábbi anyagainkban is beszámoltunk, a szentév programjait a gyászidőszak alatt nem tartják meg.

Illés Péter dokumentumfilmje: 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!