2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Külföld

Szembeszálltak a szaúdi kormány-propagandával

A hatóságok várhatóan hétfő délután átvizsgálják Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusát, miután nyomozás folyik az október 2-án rejtélyes körülmények között eltűnt, Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében - jelentette az NTV török hírtelevízió török külügyi forrásokra hivatkozva. Egy szaúdi ellenzéki szerint Rijád lehallgatta beszélgetéseit Hasogdzsival.

  • Szembeszálltak a szaúdi kormány-propagandával

Az NTV további részletekkel nem szolgált. Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg már október 5-én felajánlotta a török hatóságoknak, hogy kutassák át a főkonzulátust. A török külügyminisztérium egy héttel ezelőtt, október 8-án pedig már egyszer bejelentette, hogy átvizsgálják az épületet, miután a szaúdi hatóságok ténylegesen jóvá is hagyták a házkutatásra vonatkozó török kérést.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő múlt csütörtökön jelentette be, hogy Törökország elfogadta Szaúd-Arábia javaslatát egy közös nyomozócsoport létrehozására az eset kivizsgálásával kapcsolatban.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsinak, csaknem két hete veszett nyoma, miután felkereste a szaúdi főkonzulátust Isztambulban. A török hatóságok szerint a külképviseleten meggyilkolták. Rijád tagadja ezt, s azt állítja, hogy az újságíró épségben elhagyta az épületet, és utána tűnt el. Menyasszonya viszont az épületnél várta, és azt mondja, Dzsamál Hasogdzsi nem hagyta el a főkonzulátust.

Hasogdzsi tavaly hagyta el hazáját, és azóta az Egyesült Államokban élt. Írt egyebek között a The Washington Post című tekintélyes amerikai lapnak is. Egy Kanadában élő szaúdi ellenzéki vasárnap a CBC kanadai televíziónak elmondta: meggyőződése, hogy Rijád feltörte a telefonját, és lehallgatta beszélgetéseit a nem sokkal később eltűnt Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíróval.

Omar Abdul-Azíz a CBC-nek azt mondta, biztos abban, hogy a Hasogdzsival és más, Kanadában, az Egyesült Államokban, Törökországban és Szaúd-Arábiában élő ellenzékiekkel folytatott beszélgetéseit lehallgatták. A torontói egyetem azt állapította meg, hogy nagyon valószínű, hogy a férfi telefonját a szaúdi hatóságok törték fel, mert olyan kémprogramot találtak rajta, amelyet kizárólag kormányok vásárolhatnak meg.

Abdul-Azíz beszámolt arról, hogy az elmúlt hónapban számtalan projektekben dolgozott együtt Hasogdzsival, egyebek között egy olyan kampányban, amely a közösségi hálókon szembeszállt a rijádi rendszer propagandájával. Hasogdzsi támogatta a projektet, és feltételezi, hogy ezt a beszélgetését is lehallgatták a szaúdiak. A férfi attól tart, hogy a vele folytatott beszélgetéseknek közük lehet Hasogdzsi eltűnéséhez. A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsinak október 2-án veszett nyoma, miután felkereste a szaúdi főkonzulátust Isztambulban. A török hatóságok szerint a külképviseleten meggyilkolták. Rijád tagadja ezt, s azt állítja, hogy az újságíró épségben elhagyta az épületet, és utána tűnt el. Menyasszonya viszont az épületnél várta, és azt mondja, Dzsamál Hasogdzsi nem hagyta el a főkonzulátust.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!