2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Szándékos gyújtogatás miatt nyomoz a rendőrség

Hír TV

2018. július 27., péntek 15:41, frissítve: péntek 17:40

Gyújtogatás miatt nyomoz a görög rendőrség az Athén környéki tüzek ügyében. A hatóságok szerint az előzetes vizsgálatok szándékos gyújtogatásra utalnak, amit a helyiek is biztosra vesznek. Eddig 83 holttestet találtak meg, de még mindig 60 eltűnt van. Majdnem 200-an kerültek kórházba és több mint 10 ezren vesztették el az otthonukat.

Nem sok maradt az Athén közelében Rafina városából. A régióban több, mint félezer ház égett le, a lakott terület 90 százaléka semmisült meg. Közel 13 ezren vesztették el az otthonukat. A romok átvizsgálása még tart, továbbra is sokakat tartanak nyilván eltűntként.

„Felesleges bármit mondani. A hatóságok tehetetlenek, hozzá nem értők. Hozzánk nem is jött senki, és ahol voltak, ott sem tudtak mit segíteni” – háborgott egy károsult.

A helyiek a tűzoltók lassúságát is okolják a tragédiáért. „A hatóság, a tűzoltók semmire se jók. Beszedik az ember adóját, aztán hagyják, hogy leégjen minden és meghaljanak az emberek. Még csak bocsánatot se kértek, hogy nem csináltak semmit” – mondta egy férfi.

A tűzoltóságot felügyelő miniszter vizsgálatot ígért. Megjegyezte azonban, hogy az oltást illegálisan felhúzott házak, nyaralók akadályozták.

„Természetesen kivizsgáljuk a tűzoltók hibáit, de azt kijelenthetem, hogy magával az oltással nem volt probléma. Gyújtogatásra viszont sok jel utal. Rövid időn belül nagyon sok helyen kezdődtek kisebb tüzek” – nyilatkozta Nikos Toskas.

A gyújtogatásról a környékbeliek tényként beszélnek. „Igen, nyilvánvaló, hogy gyújtogatás történt. Szerintem még arra is figyeltek, hogy az erős szélben kezdjék a tüzet, hogy gyorsan terjedjenek a lángok. Aztán egymás után keletkeztek az újabb tüzek a környéken mindenhol” – vélekedett egy férfi.

Hasonlóan nyilatkozott egy másik helyi lakos is. „Nyaranta itt mindenki gyújtogat. Nem csak egy ember, hanem mindenhol vannak illegális tűzrakások. Aztán ha olyan erős szél van, óránként 100 kilométeres sebességű, a tenger felől, akkor gyorsan terjednek a lángok” – mondta.

A rendőrség nemcsak a gyújtogatók után nyomoz. Az illegális építmények tulajdonosai ellen a tűzoltók munkájának akadályozása miatt indult eljárás.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!