2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Spanyolországban a felülvizsgált adatok alapján meghaladja a 28 ezret a halálesetek száma

A járvány kezdete óta 28 313 ember halt meg Spanyolországban az új koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben - közölte pénteken a spanyol egészségügyi minisztérium, miután felülvizsgálta az adatbázist, hogy kizárja a kettős adatokat és a tévedéseket. A tárca azt is tudatta, hogy még mindig kilenc fertőző góc van országszerte.

  • Spanyolországban a felülvizsgált adatok alapján meghaladja a 28 ezret a halálesetek száma

A Covid-19 járvány által leginkább sújtott egyik európai országban, Spanyolországban június 7. óta nem frissítették a halálesetek számát, akkor 27 136 elhunytat jelentettek. Ezután új módszertant dolgoztak ki a halálozások és a fertőzések pontos nyilvántartására.

Az új szám, amelyben szerepel a múlt héten csütörtökig bekövetkezett 53 új haláleset is, még mindig alacsonyabb, mint a május végén végzett első nagyobb felülvizsgálat előtt közölt adat, amikor a tárca 2000-rel csökkentette a statisztikában a halálozások számát.

Spanyolország arra készül, hogy szombaton feloldja a szükségállapotot, így lehetővé válik a szabad utazás, és megnyitják a határokat a kulcsfontosságúnak számító idegenforgalom előtt.

Az elmúlt másfél hónapban 34 koronavírusgócot tártak fel - közölte Salvador Illa egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján, de számuk időközben jelentősen csökkent.

"Jelenleg kilenc góc aktív, de a többit is ellenőrzés alatt tartják" - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy vágóhidakról, idősotthonokból, idénymunkás-közösségekből, illetve a szomszédos Portugáliával kapcsolatosan jelentettek fertőzéseket.

A jobboldali és radikális jobboldali ellenzék azzal vádolja Pedro Sanchez miniszterelnök baloldali kormányát, hogy eltitkolja a halálesetek tényleges számát, miután a Nemzeti Statisztikai Hivatal és egy állami kutatóintézet közzétette, hogy március közepén 43 ezerrel többen haltak meg, mint az elmúlt tíz év átlagában. Fernando Simón, az egészségügyi tárcához tartozó egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója szerint azonban csak 15 ezer esetben igazolódott, hogy a halálesetet a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta.

A kormány továbbra sem hozta nyilvánosságra az idősotthonokban bekövetkezett halálesetek számát, ahol valósággal "aratott a halál".

Az egészségügyi minisztérium frissített adatai szerint az elmúlt napokban csökkent a halálesetek száma, szerdán kettőre, kedden ötre és hétfőn hétre. Május közepén még ötven és száz között volt a napi halálozások száma, miután a járvány csúcsán, április végén 950-re is emelkedett.

Az intenzív osztályokon több mint 312 beteget ápolnak, míg a járvány tetőpontján 5500-an szorultak intenzív ellátásban.

A járványt kézben tartjuk, még ha a vírus terjed is kissé, és vissza is térhet Spanyolországba a határok megnyitásával, amely vasárnap lép érvénybe az európai állampolgárokat illetően - mondta Simón.

Spanyolországban péntek este 245 268 igazolt fertőzést tartottak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!