2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:00

Külföld

Soros befolyásolási kísérlete sérti a nemzeti érdeket

Soros György és szervezetei komoly lobbitevékenységet folytattak, hogy ne Várhelyi Olivér kapja a bővítési portfóliót - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter kiemelte: a milliárdos törekvései azonban eredménytelennek bizonyultak. A tőzsdespekuláns befolyásolási kísérletét a nemzetbiztonsági tanács mai ülésén is napirendre vették. Soros legújabb akciója ugyanis sérti a nemzeti érdeket.

  • Soros befolyásolási kísérlete sérti a nemzeti érdeket

Nemcsak a magyar ellenzék, de a bevándorláspárti Soros György is minden követ megmozgatott, hogy megakadályozza Várhelyi Olivér kapja a bővítés- és szomszédságpolitikai portfóliót Ursula von der Leyen új bizottságában. Soros szerint ugyanis nagy veszélyt jelentene az európai integrációra, ha a magyar kormány jelöltje kerülne a bővítési tárca élére.

Az amerikai tőzsdespekuláns egyenesen a német kancellárnál lobbizott a magyar biztos megbuktatásáért. A Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata az egyik főtámogatója a Német Külpolitikai Társaságnak. Ezért a milliárdos a szervezet elnökét arra utasította, hogy vegye rá Angela Merkelt, hogy hiúsítsa meg Várhelyi kinevezését.

Ahogy eddig is most az elmúlt időszakban is Soros György és a szervezetei komoly lobbi tevékenységet folytattak annak érdekében, hogy az Európai bizottság egyik legfontosabb tárcáját vagy is a bővítési portfóliót azt ne kaphassa meg a magyar biztos. Azonban ezek a törekvések eredménytelenek és sikertelen maradtak tekintettel arra, hogy az Ep nagy többséggel elfogadta azt a bizottsági összetételt amelyben a magyar biztos a bővítési portfóliót viheti.

Soros György azért is lobbizott a magyar biztos ellen, mert a bevándorláspárti erőknek az az érdeke, hogy a Balkán ne legyen stabil, és szabadon érkezhessenek a migránsok tízezrei Európa belsejébe. A spekuláns akciója a nemzetbiztonsági bizottság pénteki ülésén is szóba került.

Napvilágot látott egy hír korábban, miszerint Soros György befolyásolni próbálta az Európai Bizottság összetételét a tekintetben, hogy a magyar biztosjelölt ne kapja meg a bővítési biztosi pozíciót. És ez többünk véleménye szerint magyar nemzeti érdeket sértő befolyásolás lehet. Ahogy erről korábban beszéltünk, hogy megkérdezzük a hivatalt, az információs hivatalt is erről a dologról, erre sor került. Ennyit elmondhatok. De, hogy ennek mi a tartalma, nem mondhatom el, de azt meg tudom osztani önökkel, hogy a sajtóban megjelent információkkal ellentétes tájékoztatást nem kaptunk

- mondta a Fidesz-frakció szóvivője, Halász János.

A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén elhangzottakról egyetlen ellenzéki politikus sem akarta elmondta. Közülük senki sem állt a sajtó munkatársai elé.

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!