A merényletet a Jóm Kippur ünnepén követte el a 35 éves szíriai származású brit állampolgár, Jihad Al-Shamie, aki autójával elgázolt, majd késsel megkéselt több embert. A támadót a fegyveres rendőri egységek a helyszínen agyonlőtték.
Sir Stephen Watson, a Greater Manchester Police (GMP) főparancsnoka személyesen erősítette meg a hírt, mondván: a rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy a tettesnél nem volt lőfegyver, és a támadás elhárítása során csak a rendőrök használtak lőfegyvert.
Watson megfogalmazása szerint ebből az következik, hogy – jóllehet további vizsgálatokra lesz szükség – az egyik áldozat a rendőrök által a támadás elhárítására tett sürgős akció tragikus és előreláthatatlan következményeként szenvedhetett halálos lőtt sérülést.
A főparancsnok szerint valószínűleg a zsinagóga bejárati ajtaja mögött álltak az áldozatok, akik bátran szembeszálltak a merénylővel, hogy megakadályozzák annak behatolását az épületbe. A támadásban a két halálos áldozaton kívül négyen súlyosan megsérültek; közülük az egyik sérült is lőfegyver okozta sérülést szenvedett.
Belügyminiszteri felhívás: palesztinpárti tüntetések felfüggesztése
A manchesteri tragédia azonnali politikai feszültséget generált Londonban is. Shabana Mahmood brit belügyminiszter pénteken felhívásban kérte a palesztinpárti tüntetések szervezőit, hogy a zsidó közösség iránti szolidaritásból függesszék fel ezeket a demonstrációkat.
A felhívás előzménye egy spontán, de erőszakcselekményekbe torkolló tüntetés volt a merénylet után, amelyet a Global Movement for Gaza UK nevű szervezet tartott. A londoni megmozduláson a résztvevők többször összecsaptak a rendőrökkel, és a Scotland Yard pénteki közleménye szerint 40 embert őrizetbe vettek.
A belügyi tárca vezetője ezzel az erőszakos incidenssel indokolta, hogy kérte a szombatra tervezett nagyszabású palesztinpárti demonstrációk elhalasztását, amelyek Izrael gázai hadműveletei ellen, és a betiltott Palestine Action mellett szerveződnek.
Forrás: MTI
Fotó: Canva









