2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Rosszabb a helyzet, mint a háború legsúlyosabb időszakaiban

2017. január 10., kedd 11:33

Vezetékes víz nélkül maradt a szíriai főváros, mivel a lázadók elfoglalták a település vízellátást biztosító térségét. Az ENSZ arra figyelmeztet, hogy a vízhiány járványveszélyt okozhat a menekültekkel együtt két és fél milliósra duzzadt Damaszkuszban.

Tartálykocsikból kapják a vizet a damaszkusziak. Csípős szélben és hidegben is eltelik három óra, mire sorra kerülnek. „Nagyon rossz a helyzet. Több mint húsz napja nélkülözzük a vizet. Az alsóbb szinteken lévő lakásokban csordogál a csap, de aki felül lakik, annak már semmi sem jut” – panaszkodott egy helyi lakos.

A szíriai háború legsúlyosabb időszakaiban sem volt olyan rossz a helyzet, mint most. A hatóságok a városi kutakat rákapcsolták a vízhálózatra, de ennek minősége és mennyisége is elégtelennek mondható. A vízhiány különösen a háziasszonyok életét nehezíti meg.

„Nem tudunk fürdeni, takarítani. Tíznaponta egyszer fürdünk, de a víz nagyon szennyezett, ami a lányom bőrén kiütéseket okozott” – mondta egy másik szír.

A vízhiányt az okozza, hogy a lázadók elfoglalták a főváros legfőbb vízbázisát, és felrobbantottak egy vízvezetéket. A kormány helyzetét nehezíti, hogy mindez a tűzszüneti megállapodás előtt történt, így a szír hadsereg csak a megállapodás megsértésével tudná visszafoglalni a területet a magukat mérsékeltnek beállító, a kutak megmérgezésével fenyegető lázadóktól.

Bassár el-Aszad elnök a minap azt mondta, hogy a hadsereg számára kötelesség a terület visszafoglalása és a vízutánpótlás újbóli biztosítása.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!