Évente 15-20 ezer cigány érkezik Franciaországba Romániából és Bulgáriából. A legtöbben illegális telepen élnek. Lille külvárosában nyáron egy kolóniát egy délelőtt alatt elbontottak a rendőrök. Azóta nehezebb dolguk van, már bírósági végzés kell a telepek felszámolásához. Ettől függetlenül a kilakoltatások ugyanolyan ütemben folytatódnak.
„Azt látjuk, hogy a kormány őszinte, de nem szeretnének sok mindent elérni. Nem hosszú távú megoldásban gondolkodnak. Nem lenne szabad folytatni a kitelepítéseket, amíg nem tudnak más lakhatási lehetőséget biztosítani” – mondta John Dalhuisen, az Amnesty International vezetője Párizsban, a szervezet tanulmányának a bemutatóján.
A táborokban a gyerekek nem járnak iskolába, nincs egészségügyi ellátás és többnyire csatorna, folyóvíz se. A jogvédők szerint a cigányok akkor nem fognak évente visszajárni Nyugat-Európába, ha ezeket a feltételeket valahol biztosítják nekik.
„Ahhoz, hogy az álmot elérjük, csak arra van szükség, hogy Franciaország teljesítse a vállalt kötelezettségeit. A Franciaországra vonatkozó nemzetközi szabályok szerint megoldást kell biztosítani a kitelepített rászorulóknak” – fogalmazott Dalhuisen.
Francois Hollande azt ígérte, hogy akinek nem tudnak lakást adni, azt nem telepítik ki. Ehelyett általában adnak a romáknak 300-700 eurót és egy repülőjegyet. Sokan egy éven belül visszatérnek, vagy egy másik nyugat-európai országban próbálkoznak.