2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Újabb európai országokban találtak fertőzött embereket

Romániában is megjelent a koronavírus. Horvátország és Ausztria után így már a harmadik szomszédos országban találtak fertőzöttet. Észak-Macedóniában azonosították az első koronavírus-fertőzést, mint ahogy Dániában és Észtországban is karanténba helyeztek egy embert. Emmanuel Macron francia elnök szerint még csak most érkezik a járvány. Abe Sindzo japán kormányfő arra szólította fel a szigetország általános és középiskoláit, hogy március 2-ától az egész hónapra zárjanak be a gyerekek védelme érdekében. A német szövetségi kormány válságstábot állított fel. Világszerte 82 ezernél is többen fertőződtek meg, a halálos áldozatok száma meghaladja a 2800-at.

  • Újabb európai országokban találtak fertőzött embereket

Románia délnyugati részén, Gorj megyében egy 20 éves férfi szervezetében mutatták ki a koronavírust. Egyelőre tünetmentes, de elővigyázatosságból karanténba helyezték. Valószínűleg egy Romániában járt olasz nyugdíjastól kapta el a vírust.

Hét további embert tartunk elkülönítve. A legfrissebb információ szerint mindannyiuk tesztje negatív. Mivel a fertőzött személlyel együtt laktak és ezért érintkezésbe kerültek, mindannyian otthoni karanténba kerülnek - mondta a palesztin származású volt román egészségügyi miniszter.

Olaszországból hazatérő helybeli az első fertőzött Észak-Macedóniában. A nő, akinek életkorát nem közölték, kisbusszal utazott, ezért utastársait is megvizsgálják.

Az Ausztriában és Horvátországban számon tartottak is mind Olaszországban jártak korábban, mint ahogy az első dániai fertőzött is. A férfi hétfőn tért vissza feleségével és fiával Észak-Olaszországból, ahol síeltek. Nála jelentkeztek a kór tünetei, a köhögés és a láz, de a családtagoknál nem mutatták ki a vírust.

Norvégiában is kimutatták egy embernél a fertőzést. A múlt héten tért vissza Kínából, de nem tűnt betegnek és nem valószínű, hogy másokat is megfertőzött volna.

Észtországban az első fertőzött egy iráni állampolgár, akinek állandó lakhatási engedélye van az országban.

Európában továbbra is Olaszországban a legsúlyosabb a helyzet.

Önkéntes karanténba vonult a koronavírus olaszországi gócpontjaként ismert Lombardia tartomány elnöke, Attilio Fontana, miután kiderült, hogy egyik munkatársnője megbetegedett.

Mától valami megváltozik, mert alkalmazkodom az egészségügyi hatóságok által előírt megelőző óvintézkedéshez, vagyis két hétre önkéntes karantént vállalok, hogy megvédjem a hozzátartózóimat és a munkatársaimat - mondta Lombardia elnöke, miközben felvett egy szájmaszkot.

Milánóban közben azt javasolta a polgármester, hogy indítsák újra az életet a tartomány fővárosában. Szerinte a múzeumok megnyitása után hétfőtől újrakezdődhetne a tanítás is.

Az olasz külügyminiszter azt mondta, hogy Olaszországban nincs járvány és nyugodtan odautazhatnak a külföldiek.

Fontos tisztázni, hogy ami Olaszországban történik, azt senki nem akarja bagatellizálni, de tudni kell, hogy a 7904 olasz város közül alig több mint tíz kisváros érintett. A krízisközpont frissülő térképén ez jól látszik - mondta Luigi di Maio, hozzátéve, hogy a lombardiai és venetói gócpont a teljes olasz lakosság kevesebb mint 0,1 százalékát érinti.

Vele ellentétben a francia államfő sokkal borúsabb jövőt vázolt fel, amikor felkereste azt a párizsi kórházat, ahol meghalt az első francia beteg.

Azt gondolom, hogy olyan lesz a helyzet, mint Olaszországban. Már itt is a lakosságon belül terjed a fertőzés - magyarázta Emmanuel Macron, aki szerint még csak most érkezik a járvány.

Spanyolországban továbbra is karantén alatt tartják a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifén az egyik szállodát, ahol először egy olasz orvosnál mutatták ki a vírust. A vendégek viszont kimehetnek a szobájukból és használhatják a kinti úszómedencét.

Görögországban háromra emelkedett a fertőzöttek száma, miután újabb két ember szervezetében mutatták ki a vírust. Emiatt leállították a patraszi karnevált Európa egyik legnagyobb télbúcsúztató ünnepségsorozatát.

Újabb fertőzések Németországban, válságstábot alakított a kormány

Tovább emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Németországban, és a járvány terjedése miatt csütörtökön válságstábot alakított a szövetségi kormány. 

Németországban kedd este gyorsult fel a járvány terjedése, szerda estéig - 24 óra - alatt 7 új fertőzést regisztráltak, csütörtök délutánig pedig további 3 embernél mutatták ki a kórokozót.

Az esetek az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Heinsberg járásra koncentrálódnak, ahol elsőként egy házaspárnál állapították meg a fertőzést. Egyelőre nem tudni, hogy miként jutott szervezetükbe a vírus. Az viszont biztos, hogy a lappangási idő alatt - az előző két héten - igen élénk társasági életet éltek, részt vettek például egy farsangi ünnepségen, nagyjából 300 ember társaságában.

A házaspárral kapcsolatba került emberek közül eddig négyről derült ki, hogy megfertőződött. Három fertőzöttet Észak-Rajna-Vesztfáliában helyeztek el, a negyediket, egy katonát a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Koblenzben, a német véderő (Bundeswehr) központi kórházában.

A hatóságok igyekeznek megtalálni mindenkit, akikkel a házaspár érintkezhetett a lappangási idő alatt. Arra kötelezik őket, hogy két hétre zárkózzanak be otthonukba, ne engedjenek be senkit és adjanak folyamatos tájékoztatást egészségi állapotukról. Csütörtökön már több százan voltak ilyen otthoni karanténban. Ellátásukról rokonok, barátok gondoskodnak, a bevásárolt élelmiszereket és háztartási szereket csak a lakások, házak bejáratáig vihetik el.

Az észak-rajna-vesztfáliai fertőzéssel összefüggő hat eset mellett további négy fertőzést állapítottak meg, valamennyit Baden-Württemberg tartományban.

A szövetségi kormány csütörtökön válságstábot alakított, az intézkedésről Jens Spahn egészségügyi miniszter és Horst Seehofer belügyminiszter számolt be Berlinben nemzetközi sajtótájékoztatón. Kiemelték, hogy a koronavírus körüli járványügyi helyzet az utóbbi két nap alatt jelentősen súlyosbodott, ezért az egész országban áttekintik, és szükség esetén frissítik a világjárvány - pandémia - esetére készített terveket.

Horst Seehofer aláhúzta, azzal kell számolni, hogy Európában és Németországban is tovább emelkedik a fertőzések száma. Az első a lakosság biztonsága, ez minden másnál, még a gazdasági érdekeknél is fontosabb - hangsúlyozta.

A belügyminiszter elmondta, hogy valamennyi újonnan érkező menedékkérőnél automatikusan elvégzik a koronavírus jelenlétét vizsgáló tesztet.

Bevezetik azt is, hogy hogy a Kínából érkező repülőgépek mellett az a Dél-Koreából, Japánból, Iránból és Olaszországból érkező járatok utasainak is kötelező kitölteniük egy úgynevezett kiszállókártyát, amelyen a többi között meg kell adniuk, hogy hol lesznek elérhetőek a következő két héten. Tervezik, hogy ezt a megoldást a Németországba érkező nemzetközi buszok és vonatok utasaira is kiterjesztik.

A következő napokban megvizsgálják, az eddigiek mellett milyen új óvintézkedéseket kell bevezetni a nagy nemzetközi rendezvényeken. Ilyen például a berlini Nemzetközi Turisztikai Börze (ITB), a világ legnagyobb idegenforgalmi szakmai vására, amely március 4-én kezdődik. Arról már határoztak, hogy nem léphet be a rendezvényre senki, aki a megelőző két héten megfordult a járvány gócpontjaiként számon tartott területek bármelyikén.

Jens Spahn a többi között hangsúlyozta, hogy több ezer férőhely áll rendelkezésre a kórházak intenzív osztályain az esetleges fertőzöttek elhelyezésére, és bármikor tudják bővíteni a kapacitást.

Ugyancsak csütörtökön Berlinben a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler elmondta, hogy az eddigi adatok alapján az új koronavírus veszélyesebb az influenzánál. A halálozási ráta 1-2 százalékos, ami a tízszerese az influenzát jellemző 0,1-0,2 százaléknál, és a fertőzöttek mintegy 15 százalékánál súlyos tüdőbetegség keletkezik, ami szintén kimagasló arány.

Kiemelte: a legfontosabb a járvány feltartóztatása, hogy a szakemberek időt nyerjenek a hatékony gyógymódok és a vírus elleni oltás kifejlesztéséhez. Mint mondta, nem valószínű, hogy még az idén sikerül kifejleszteni az új koronavírus elleni oltást.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!