A teljes cikk IDE kattintva érhető el.
Az amerikaiak felfüggesztettek bizonyos fegyverszállításokat Ukrajnában, amit azzal indokoltak, hogy Amerikának most már a saját védelmi képességeire kell koncentrálnia, ugyanakkor van, aki azt állítja, hogy azért nem érkeznek ezek a fegyverek Ukrajnába, mert Izraelbe mennek.
Ami a légvédelmi eszközöket illeti, kezdjük a Patriot rakétákkal, mert talán ez a legkritikusabb dolog Ukrajnának. Ez az, amit Ukrajna nem tud semmi mással kiváltani – kezdte elemzésében Robert C. Castel, a Magyar Nemzet főmunkatársa, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója, hozzátéve: tisztában kell lenni azzal, hogy Izraelben nincsenek már Patriot ütegek, ezeket a Patriotokat Izrael elküldte az Egyesült Államokba, az Egyesült Államok aztán ezeknek egy részét raktárba helyezte, egy részüket pedig elküldte Ukrajnába.
Ami a Stinger légvédelmi rakétákat illeti, szintén Izrael ezekben a közel-keleti háborúkban különféle ellenségek ellen harcolt, de egyiknek sem volt légiereje, Iránnak sem. Tehát nem voltak légi harcok, nem voltak légitámadások, tehát ezek a csapatvédelmi, légvédelmi rakéták sem aktuálisak – hangsúlyozta a szakértő, úgy folytatva:
Ami a 155 milliméteres gránátokat illeti, itt már lehet valami a dologban. Azt látjuk, hogy a libanoni, szíriai harcok lelassulásával és Gázában a harcok átalakulásával Izrael egyre kevesebb tüzérségi gránátot használ. Tehát, én azt hiszem, hogy ezt a magyarázatot nyugodtan le lehet venni az asztalról.
Fotó: Csudai Sándor / Magyar Nemzet