2025. 07. 18. Péntek Frigyes napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Radar 09:30

Külföld

Rettegett svédországi bandavezér csuklóján kattant a bilincs

Törökországban vették őrizetbe a Svédországban működő bűnbandák egyik legkeresettebb vezetőjét egy kábítószer-kereskedők ellen végrehajtott razzia során- jelentette be pénteken a svéd rendőrség.

  • Rettegett svédországi bandavezér csuklóján kattant a bilincs

A közlemény szerint "az őrizetbevételre a török és a svéd igazságszolgáltatás célzott és időben is jól összehangolt munkájának eredményeként került sor".

A gyanúsított kilétéről nem írtak részleteket, de a Reuters hírügynökség egy svéd rendőrségi forrást és a török TRT Haber állami televíziót idézve azt írta, hogy egy 35 éves svéd-török kettős állampolgárról, Ismail Abdóról van szó, aki ellen egy éve nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Abdo a szintén régóta körözés alatt álló Rava Madzsiddal irányította együtt a Foxtrot nevű bűnszervezetet, amely a svéd kábítószer-kereskedelem igen jelentős részét tartotta az ellenőrzése alatt. A két vezető kapcsolata azonban két éve megromlott és fegyveres leszámolásba torkollott, amelyben Abdo édesanyja is életét vesztette.

A TRT Haber beszámolója szerint Abdo azon 19 gyanúsított egyike, akiket egy nemzetközi kábítószer-kereskedelemmel és pénzmosással foglalkozó szervezett bűnözői csoport ellen indított, nagyszabású nyomozás részeként vettek őrizetbe.

Hozzátették, hogy további 21 gyanúsított ellen adtak ki elfogatóparancsot, akik közül négy még mindig szabadlábon van, 14-en valószínűleg külföldön tartózkodnak, hárman pedig már más vádak miatt őrizetben vannak. A hatóságok a razzia során mintegy 1,5 milliárd török líra (körülbelül 14,2 milliárd forint) értékben vagyontárgyakat is lefoglaltak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Trump telefon hívta fel Netanjahut

Trump telefon hívta fel Netanjahut

Donald Trump amerikai elnök telefonon kereste fel Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, miután Izrael csapást mért Gáza egyetlen katolikus templomára – közölte a Fehér Ház. A beszámoló szerint Trump nem reagált pozitívan az incidensre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!