2023. 12. 03. Vasárnap Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 20:10

Külföld

Rájár a rúd a drogcsempészekre

Folytatódnak a letartóztatások Venezuelában a párizsi repülőtéren lefoglalt hatalmas mennyiségű kokainnal összefüggésben. Hondurasban pedig több tízmilliárd forint értékű vagyontárgyat és bankszámlát foglaltak le drogfutároktól.

60 milliárd forint értékű kokaint csempésztek fel a Air France Caracasból Párizsba tartó járatára. Az 1,3 tonna drogot álneveken feladott bőröndökbe rejtették. A venezuelai rendőrség 22 embert, köztük nyolc katonai tisztviselőt tartóztatott le.

„Most vizsgáljuk azokat, akik a gépen utaztak, például a személyzetet, mert vitathatatlanul valakinek segítenie kellett közülük is, hiszen olyan túlsúly volt a gépen, amit nem regisztráltak” – számolt be róla Miguel Rodriguez Torres, a venezuelai bel- és igazságügyi miniszter.

A francia hatóságok három olasz és három brit személyt is letartóztattak.

Hoteleket foglaltak le

Rájár a rúd a drogcsempészekre Hondurasban is. A hatóságok ugyanis 800 millió dollár értékben bankszámlákat és egyéb tulajdontárgyakat foglaltak le. A drogfutárokat az Egyesült Államok körözi. A lefoglalások hoteleket, luxusházakat, benzinkutakat és Honduras legnagyobb állatkertjét is érintették.

„A lefoglalások 61 ingatlant, 64 bankszámlát, néhány folyószámlát, kártyaszámlát, 24 gépjárművet, nyolc vállalatcsoportot és négy üzletközpontot érintettek” – számolt be róla Carlos Vallecillo, a tájékoztatási minisztérium szóvivője.

A legalizálásban látják a megoldást

Kolumbiában viszont bizonyos drogok legalizálásában látják a megoldást. A bogotai nemzeti egyetem egyik képviselője szerint állami felügyelet alá kellene vonni a marihuána és a kokain árusítását.

A kolumbiai kormány közben béketárgyalásokat folytat a drogkereskedelemben érintett is Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők vezetőivel az 50 éve tartó fegyveres konfliktus lezárásáról, aminek során közel 200 ezer ember vesztette életét.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Matteo Salvini: Baloldal és Soros György nélküli Európára van szükség

Matteo Salvini: Baloldal és Soros György nélküli Európára van szükség

Brüsszel felszabadítását hirdette meg a szocialistáktól és Soros Györgytől Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője az európai jobboldali erők Free Europe című találkozóján, mellyel elindította a jövőre esedékes európai parlamenti választások kampányát Firenzében vasárnap.
Súlyos veszteségeket szenvedett az ukrán haderő

Súlyos veszteségeket szenvedett az ukrán haderő

Két frontszakaszon két ukrán támadást vertek vissza az orosz erők, a harcokban mintegy 815 ukrán katona esett el vagy sebesült meg az elmúlt nap folyamán - közölte vasárnapi hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!