2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Külföld

Párbeszédet vezető csoportot állított fel Koszovó

Megszavazta a koszovói parlament annak a tárgyalócsoportnak a felállítását, amely a jövőben a Szerbiával folytatandó párbeszédet fogja vezeti - közölte a Koha Ditore című napilap vasárnap.

  • Párbeszédet vezető csoportot állított fel Koszovó

A pristinai képviselőház szombati döntése egy igencsak feszültségekkel terhelt időszakban született, a parlament ugyanis egy nappal korábban szavazta meg a koszovói hadsereg felállítására vonatkozó törvénycsomagot, amit Szerbia, a NATO és Oroszország is élesen bírált.

A túlnyomó többségében albánok lakta, a szerbek által vallásuk és kultúrájuk bölcsőjének tekintett Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, de ezt Belgrád azóta sem ismeri el. A két fél között 2013-ban brüsszeli közvetítéssel kezdődött párbeszéd a kétoldalú kapcsolatok rendezéséről, ám valódi előrelépés az utóbbi öt évben nem történt.

A szerb és a koszovói államfő is többször azt hangoztatta az év során, hogy minél hamarabb kompromisszumos megoldásra van szükség. Hashim Thaci koszovói köztársasági elnök a nyár elején a területcserét is felvetette a két fél között. Ezzel az ellenzék nem értett egyet, és követelte, hogy tiltsák el Tachit a tárgyalások vezetésétől. A kormánypártok ekkor egy, tárgyalásokat vezető testület felállítását kezdeményezték, a létrehozásáról azonban csak most döntött az országgyűlés. Az ellenzék nem értett egyet a kormánypárti, ellenzéki és civil megbízottakból álló, 12 tagú tárgyalócsoport felállításával, ezért bojkottálta az ülést.

A területcserére vonatkozó elképzelések szerint a többségében albánok lakta dél-szerbiai Presevó-völgy, valamint Bujanovac és Medvedja települések Koszovóhoz kerülnének, míg a szerbek lakta Észak-Koszovót Szerbiához csatolnák.

A területcsere vagy egy lehetséges határmódosítás lehetőségét sem a Pristinát mindig is támogató Washington, sem Brüsszel nem vetette el egyértelműen, aggályok merültek viszont fel arra vonatkozóan, hogy egy ilyen lépés lehetővé tehetné a teljes etnikai tisztogatást abban a térségben, ahol éppen az etnikai tisztogatás kísérlete miatt tört ki konfliktus 1998-ban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!