2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Külföld

Özönlenek a bevándorlók Angliába a La Manche csatornán keresztül

Az Egyesült Királyság szigorú menekültügyi törvényjavaslata sem tudta egyelőre megfékezni a migránsáradatot, amely a La Manche csatornán át özönlik be az országba. A tavalyi évhez képest több mint kétszeresére nőtt azoknak a bevándorlóknak a száma, akik Franciaországból próbálnak Angliába jutni: az idei évben meghaladta a 23 ezret ez az adat, míg 2020-ban körülbelül 8400-an keltek át a veszélyes csatornán. A pandémia előtti években pedig még ennél is kevesebben szálltak csónakokba.

  • Özönlenek a bevándorlók Angliába a La Manche csatornán keresztül

Csütörtökön ráadásul összesen 1185-en keltek át a csatornán, hogy elérjék az angol partokat, így új rekordot döntött az egyetlen nap alatt mért átkelések száma. 

Az utolsó csúcsot november 3-án mérték, akkor összesen 853-an szelték át a hajózási útvonalat.

A korábbi években az ősz beköszöntével jelentős mértékben csökkent a La Manche csatornán érkezők száma, idén viszont ez nem történt meg, egyfelől az enyhe időjárás miatt. Másfelől a növekvő számadatok azt bizonyítják, hogy a bevándorlók úgy vélik, ezen az útvonalon tudnak a legsikeresebben bejutni az Egyesült Királyságba. A brit kormány álláspontja ugyanakkor az, hogy életveszélyes az átkelés a csatornán, nem beszélve arról, hogy felesleges is, miután a bevándorlók már elértek egy biztonságos európai országba, Franciaországba. 

A brit társadalomnak elege van abból, hogy emberek halnak meg a csatornán, miközben könyörtelen bűnbandák profitálnak a nyomorúságukból. Az új menekültügyi törvényünk helyrehozza azt a sérült rendszert, amely a migránsokat erre a halálos útra ösztönzi

– közölte a belügyminisztérium szóvivője, aki szerint elfogadhatatlan a csütörtöki átkelések száma.

London már korábban kilátásba helyezte menekültügyi rendszerének drasztikus átdolgozását, törvényjavaslatuk jelenleg a parlament alsóházának jóváhagyására vár.

Amennyiben a képviselők elfogadják a tervezetet, az új törvény alapján az ország automatikusan elutasítaná azoknak a bevándorlóknak a menedékkérelmét, akik már egy biztonságos országból érkeztek. A korábbi hat hónap helyett pedig akár négy év börtönbüntetéssel is sújthatják az Egyesült Királyságba illegálisan érkezőket. Az embercsempészek ellen pedig még keményebben lépnének fel: akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik őket a korábban maximálisan kiszabható 14 év helyett.

Priti Patel brit belügyminiszter ugyanakkor már többször hangoztatta, hogy azok a menedékkérők, akik üldöztetés vagy erőszak elől menekülnek el hazájukból – például Iránból vagy Szíriából –, és törvényes megoldást választanak arra, hogy bejussanak az Egyesült Királyságba, jogosultak lesznek rá, hogy korlátlan ideig az országban maradjanak.

Az Egyesült Királyság szívesen látja mindazokat, akik biztonságos és legális úton érkeznek az országba, de meg kell akadályoznunk a rendszerrel való visszaélést

– fejtette ki Priti Patel.

A tervezet szövegében egyébként az áll, hogy az Egyesült Királyság 2015 óta mintegy 25 ezer bevándorlót – köztük nőket és gyermekeket – fogadott be, akik nehéz életkörülményeik elől menekültek el hazájukból. 2020-ban közel 30 ezer menedékkérelmet nyújtottak be az országban, a bevándorlók többsége Irakból, Iránból, Szudánból és Szíriából érkezett.

Még így is kevesebben vágynak azonban az Egyesült Királyságba, mint néhány másik európai országba: Németországban tavaly 102 500, Franciaországban 81 800, Görögországban pedig 37 900 menedékkérelmet adtak be tavaly az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerint.

Franciaország és az Egyesült Királyság között egyébként komoly diplomáciai viszályt okoz a La Manche csatornán kialakult migránsválság: London azzal vádolja Párizst, nem tesz eleget, hogy megállítsa az illegális átkeléseket. Franciaország mindeddig viszont azzal vágott vissza, hogy nem kapta meg az ehhez szükséges anyagi támogatást. A két szomszédos ország ugyanis már júliusban megállapodott arról, hogy az Egyesült Királyság közel 63 millió euróval támogatja a francia határvédelmet, ám az első részlet kifizetése csak november elején valósult meg.

 

Címlapfotó: Magyar Nemzet

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!