2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Összecsapások Közép-Afrikában

Mintegy 27 ezer ember kényszerült otthona elhagyására a Közép-afrikai Köztársaságban kiújult konfliktus miatt - közölte kedden az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP).

  • Összecsapások Közép-Afrikában

Az ország északi részén október 31-én törtek ki erőszakos összecsapások fegyveres csoportok között. A helyzet rendkívül instabil, a milíciák között további harcokra, illetve civilek elleni atrocitásokra lehet számítani. A harcok során számos lakóház, egy piactér, továbbá egy menekülteknek fenntartott tábor is felégett - mondta el kedden a Világélelmezési Program szóvivője, Herve Verhoosel.

Verhoosel hozzátette azt is, hogy mintegy 27 ezer ember veszítette el otthonát, legkevesebb 10 ezren pedig a bozótosban bujkálnak. Emellett az erőszak további fenyegetést jelent az egyébként is kiszolgáltatott helyzetben lévő menekültek számára, akiknek nincs hozzáférésük élelemhez, menedékhez és az alapvető szükségleti cikkekhez. 

A gyémántban gazdag, ám rendkívül szegény országban 2012 óta tart a válság: muszlim és keresztény lázadócsoportok közötti összecsapások bontakoztak ki. Az elhúzódó konfliktusos időszakot egy viszonylag nyugodt év szakította meg 2016-ban, 2017 elején azonban ismét kiújultak a viszályok az ország több városában. 

Az ENSZ szerint az ország lakosságának mintegy negyede, 1,2 millió ember veszítette el otthonát az erőszakos cselekmények következtében. A Franciaországtól 1958-ban függetlenné váló Közép-afrikai Köztársaság politikai rendszere meglehetősen ingatag az etnikai és vallási feszültségek miatt. 2013-ban a korábbi Seleka lázadószervezet tagjai megbuktatták Francois Bozizét, az ország keresztény elnökét, a keresztény milíciák fegyveresei pedig válaszul megtámadták az országban élő muszlim közösséget.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!