2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Orbán Viktor bojkottálja a migránscsúcsot, pedig meg sem hívták

Hír TV

2018. június 21., csütörtök 22:28, frissítve: csütörtök 22:38

Az olasz kormány részt a vasárnapi migrációs csúcstalálkozón, miután biztosítékot kaptak arról, hogy téma lesz az Olaszországnak nyújtott segítség a határvédelemben. A magyar kormányt nem hívták meg a tárgyalásra, de Orbán Viktor szerint egyébként se mennének el, mert azt az Európai Bizottság szervezi, nem pedig az Unió legfőbb döntéshozó szerve, az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács.

Az Aquarius után újabb menekülteket szállító hajónak tiltotta meg a kikötést az olasz kormány. A holland–német segélyszervezet hajóján 224-en utaznak.

„Gúnyt űznek belőlünk, nem a kormányból, hanem az olaszokból. Van ez a Lifeline nevű civil szervezet, ami holland zászló alatt hajózik, holland és német legénysége van, nem tart be semmilyen szabályozást, kikapcsolta a fedélzeti kommunikációt. Ha ez egy holland hajó, akkor vigyék az emberi rakományukat Hollandiába” – mondta Matteo Salvini, olasz belügyminiszter.

Matteo Salvini azzal is fenyegetőzött, hogy nem lesz ott a vasárnapi brüsszeli migrációs csúcson. Végül a miniszterelnök közölte, hogy lesz olasz delegáció, csak a zárónyilatkozatot nem írják alá, ha abban nem szerepel az Olaszországnak nyújtott európai segítség. A magyar miniszterelnök ezzel szemben arra hivatkozik, hogy azért nem vesz részt a vasárnapi csúcson, mert azt nem a Tanács, hanem a Bizottság szervezi. Holott a magyar kormányt meg se hívták az egyeztetésre.

„A visegrádi négyek továbbra is úgy gondolják, hogy a bevándorlásról szóló miniszterelnöki egyeztetéseknek a megszervezése a tanácsra tartozik amit Donald Tusk vezet, és nem a Bizottságra. Megértjük, hogy vannak országokban belpolitikai nehézségek, de ez nem eredményezhet egy összeurópai kapkodást, a kapkodás az káosz. Ezért mi úgy gondoljuk hogy a bizottságnak nem dolga, hogy bármilyen miniszterelnöki csúcsot szervezzen” – mondta a kormányfő.

A Bizottság tíz országot hívott meg a vasárnapi brüsszeli egyeztetésre. A nyilatkozattervezetben a határvédelem megerősítése, az illegálisan Európában tartózkodók kitoloncolása, az Európai Menekültügyi Ügynökség felállítása, illetve a migránsok belső mozgásának a meggátolása szerepel.

„Kapcsolatban vagyok azon országokkal, amelyek vissza akarják állítani a határellenőrzést. Elmondtam nekik, hogy ezeknek a lépéseknek bizonyos esetekben van oka és indokolhatók. De a hosszú távú megoldás nem ez, az európai integrációnak fontos része a schengeni övezet megőrzése” – mondta Dimitrisz Avramopulosz, belügyi és migrációs biztos.

Egy másik elképzelés szerint az EU a Nemzetközi Migrációs Szervezettel és az ENSZ-szel együtt befogadóközpontokat hoznának létre Észak-Afrikában. Itt döntenének arról, hogy ki utazhat Európába, de ezt a tervet több uniós kormány, a többi között a magyar se támogatja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!