A Polgári Magyarországért Alapítvány 2023-ban alapította meg a Hunyadi Jánosról elnevezett díjat. Az alapító szervezet szerint a díjjal azon kiemelkedő teljesítményeket ismerik el, melyek fókuszában az európai nemzetek szabadságának és függetlenségének védelme, valamint a kontinens népeit összekapcsoló keresztény kultúra tudatos vállalása áll.
A magyar miniszterelnök beszédében elmondta, szerinte a brüsszeli liberális elit nem maradhat a helyén. Európának új vezetésre, új patrióta vezetésre, mely nem a saját hatalmát építi, hanem a nemzetek Európáját erősíti.
Közös feladatunk, hogy visszaállítsuk a nemzetek Európáját, vissza kell vennünk azokat a jogokat, amelyeket a nemzetektől törvénytelenül konfiskáltak el az elmúlt években.
Arra a takarításra, amit most a barátaink Amerikában végeznek el szükségünk lesz itt Brüsszelben is - tette hozzá.