2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Külföld

Orbán Minszkben: Nem elég szorosak a magyar-fehérorosz kapcsolatok

A magyar-fehérorosz politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztését szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Minszkben, az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel folytatott tárgyalása első, sajtónyilvános részében.

  • Orbán Minszkben: Nem elég szorosak a magyar-fehérorosz kapcsolatok

Négy megállapodás is született ma Minszkben - olvasható Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán:

1. Fehéroroszországban pontosan ugyanazzal a technológiával építenek atomerőművet, amellyel a Paks-2 is épül, azonban a fehéroroszok korábban kezdték a beruházást, így idén szeptembertől már áramot fog termelni az erőmű. A nukleáris megállapodás értelmében magyar mérnökök és szakértők tudnak majd a már működő belorusz erőműben gyakorlati tapasztalatot szerezni, ez pedig komoly előnyt fog jelenteni Paks-2 üzemeltetésénél.

2. Megállapodtak az exportügynökségeink, amellyel még szélesebbre nyílnak a kereskedelmi lehetőségek a magyar vállalatok előtt.

3. Ezt jól mutatja az élelmiszeripari megállapodás, aminek értelmében egy magyar vállalat kapta a fehérorosz baromfifeldolgozó ágazat modernizációját. Ez egy 3 éves, 1,4 milliárd forintos együttműködési programot jelent.

4. A diplomáciai akadémiák együttműködésének jegyében pedig a felkészülő fiatal diplomaták szélesebb látókörrel rendelkezzenek majd a képzési programjaik során.

A Függetlenségi Palotában Orbán Viktor megtiszteltetésnek nevezte, hogy ő az első magyar miniszterelnök, aki hivatalos látogatást tesz Fehéroroszországban. "Régóta tartoztunk" ezzel a látogatással - jegyezte meg, jelezve azt is, hogy Aljakszandr Lukasenka utoljára 1994-ben járt Magyarországon. Hozzáfűzte, reméli, ez is változik majd.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a két ország között nincs semmilyen rendezetlen vitás kérdés, nincs politikai érdekütközés, a tisztelet kölcsönös.

"Elvileg minden jó" - folytatta Orbán Viktor -, ám "ebből keveset hoztunk ki, nem elég szorosak a politikai kapcsolataink", a gazdasági együttműködés volumene is szerény, pedig Fehéroroszország egy fejlett ország, Magyarország mindig is tisztelte a gép- és élelmiszeriparát, kultúráját, sportteljesítményét.

A kormányfő reményét fejezte ki, hogy a mostani találkozó komoly előrelépést jelent majd. "Az együttműködés őszinte szándékával érkeztem önökhöz" - mondta.

Aljakszandr Lukasenka szintén arról beszélt, hogy sem a politikai, sem a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok nem felelnek meg annak, mint amit elérhetne a két ország. Az áruforgalom mértékének is nagyobbnak kellene lennie a jelenleginél Magyarország és Fehéroroszország között - mondta.

Hangsúlyozta, mindkét félnek mindent meg kell tennie a kétoldalú, valamint az EU és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti kapcsolatok fejlesztéséért. Az elnök hozzátette, a vállalt megegyezéseket országa teljesíti.

A hivatalos látogatás programja később sajtótájékoztatóval, majd délután a magyar és a fehérorosz fél között több kétoldalú megállapodás aláírásával folytatódik.

Az EU szüntesse meg a Fehéroroszországgal szembeni szankciókat!

Magyarország azt az álláspontot képviseli, hogy az Európai Unió végre szüntesse meg a Fehéroroszországgal szembeni szankciókat - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Minszkben, miután tárgyalt Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel.

Fehéroroszország résztvevője az EU keleti partnerség stratégiájának, de partnerség nem építhető szankciókkal - hangoztatta a Függetlenségi Palotában tartott közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor, aki európai érdeknek nevezte az EU és az Eurázsiai Gazdasági Unió gazdasági és kereskedelmi együttműködését.

A magyar-fehérorosz kapcsolatokról úgy fogalmazott, "a két nép és a két ország sokkal közelebb van egymáshoz, mint azt gondolni szoktuk".

Fehéroroszország fontos szerepet játszik a magyar energiabiztonság szempontjából is, mivel a teljes magyar kőolajimport olyan vezetéken keresztül bonyolódik, amely Fehéroroszországon halad át - közölte a miniszterelnök.

Az atomenergia területéről szólva a kormányfő hangsúlyozta, a nukleáris energiával szembeni diszkriminatív megkülönböztetést elutasítják. Magyarország figyeli Fehéroroszország most épülő erőművét, amely a Paks 2-höz hasonló technológiával készül - tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy Magyarország nyitott egy 40 millió eurós hitelkeretet az Eximbanknál fehérorosz és magyar cégek együttműködésének finanszírozására.

Megjegyezte, hogy a Fehéroroszországba irányuló magyar export felét a gyógyszerek adják.

A Wizz Air pedig hamarosan járatot indít a két ország között - közölte Orbán Viktor.

Elmondta továbbá, hogy Magyarország minden évben 50 fehérorosz diáknak biztosít állami ösztöndíjat.

Az ukrajnai helyzet rendezésének ügyére is kitért Orbán Viktor, aki az egyetlen reménynek nevezte az úgynevezett minszki folyamatot.

Aljakszandr Lukasenka a sajtótájékoztatón megköszönte Orbán Viktornak minszki látogatását, ami szavai szerint egy "bátor lépés" a jelenlegi járványhelyzetben.

A tárgyalás arról árulkodik szerinte, hogy a két ország közötti együttműködés "növekvő tendenciát mutat".

Az elnök úgy fogalmazott, Fehéroroszországnak Magyarország a legközelebbi partnere az EU-ben, "mindenki másnál jobban megért bennünket".

A fehérorosz-EU-s kapcsolatok az utóbbi években pragmatikusabbá, egyenlőbbé váltak, amiben nagy szerepet játszik Budapest - tette hozzá, majd hangsúlyozta: "továbbra is nyitottak vagyunk a kölcsönös tiszteleten és egyenlő jogokon alapuló párbeszéd folytatására".

A tárgyaláson szó volt az ukrajnai helyzetről is, amely destabilizálja az európai biztonságot, és kihívás az egész régiónak - közölte.

A fehérorosz-magyar gazdasági kapcsolatokról szólva Aljakszandr Lukasenka kiemelte a fehérorosz-magyar-svájci együttműködést a Stadler elektromos vonatok gyártásában.

Megjegyezte továbbá, hogy nagy perspektívát látnak az autóbuszok, azon belül az elektromos autóbuszok közös gyártásában.

A nukleáris energia felhasználására is kitért, úgy fogalmazva, hogy mindkét ország "szemtelen próbálkozásokba" botlott a békés nukleáris projektek kivitelezésének megakadályozására, ám erre mindkét országnak határozott a válasza.

"Biztos vagyok abban, hogy minden területen nagy jövő előtt áll a két ország közötti együttműködés" - zárta nyilatkozatát a fehérorosz elnök.

A két ország közötti gazdasági együttműködést firtató kérdésre a fehérorosz elnök és a magyar kormányfő egyetértett abban, hogy a cél az áruforgalom megduplázása 500 millió euróra.

Aljakszandr Lukasenka kiemelte az építőipari, a gyógyszeripari és a nukleáris energetikai együttműködés területét.

Orbán Viktor pedig azt mondta, látogatásával világossá kívánta tenni, hogy a fehéroroszok számíthatnak a magyarokra a számukra fontos politikai és gazdasági kérdésekben is, és jelzést akart adni, hogy teljes a politikai támogatottság a két ország üzletembereinek együttműködése mögött.

Arra a fehérorosz újságírói kérdésre, hogy a nyugati világban miért akarják sokan rákényszeríteni a koronavírus-járvány kezelésének módját másokra, Orbán Viktor azt felelte: a nyugataik gyakran tekintenek magukra úgy, mint akik nálunk magasabb rendű gondolatokat képviselnek, sok ország viszont nem is teszi világossá azt, hogy "ez a mi országunk, a mi életünk". Úgy fogalmazott, "a Nyugat és a Kelet emancipálódásának korszakában vagyunk". Közép-Európában már egyre több állam nyilvánítja ki, hogy "a saját érdekeinkből fogunk kiindulni" - jegyezte meg.

A járványkezeléssel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU, amely "kínos részletességgel" ügyel a minél kisebb állami szerepre a gazdaságfejlesztésben, most arra sarkallja az államokat, tegyenek minél több pénzt a gazdaságfejlesztésbe. "Nekünk nem kell szemérmesnek lennünk, mert ha a nyugatiak olyan hatalmas mennyiségben pumpálják a pénzt (...), mint ahogy teszik, akkor ha nem akarunk lemaradni, ha a mi cégeink versenyképesek akarnak maradni, nekünk is tőkeoldalról meg kell erősítenünk a saját cégeinket" - mondta a miniszterelnök.

Arra számít, hogy Magyarország a 2020-as év nehézségein gyorsan túl fog jutni, és ezután fantasztikus éveket vár.

Aljakszandr Lukasenka szintén azt mondta, azért "engedik meg maguknak a nyugati államok azt, amit megengednek, mert mi elviseljük". Hozzátette: a járvánnyal kapcsolatban sok ország szeretné megváltoztatni a világot.

 

MTI, Facebook, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!