2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Ölt a tüzijáték

Hír TV

2018. július 5., csütörtök 20:43, frissítve: csütörtök 20:49

Legkevesebb 17 ember életét vesztette és 31-en megsérültek abban a robbanássorozatban, amely tűzijátékok miatt következett be Mexikóváros térségében csütörtökön - közölték a mexikói hatóságok a Twitter internetes közösségi oldalon.

A helyi sajtó úgy tudja, hogy két robbanás történt egymás után.

A mexikói hatóságok közölték, hogy a halálos áldozatok között több olyan járókelő is volt, akik az első robbanás után nézelődtek a helyszínen. Rajtuk kívül életét vesztette a helyszínre kiérkező négy tűzoltó és két rendőr is, akikkel szintén a második robbanás végzett.

Alejandro Ozuna, México szövetségi állam szóvivője a mexikói televízióban elmondta: a tragédia a házi készítésű tűzijátékok gyártásáról ismert Tultepec településen történt, ahol a robbanással járó balesetek gyakorinak számítanak.

Júniusban hét ember életét követelte egy pirotechnikai baleset és nyolcan sérültek meg a településen, 2016 decemberében pedig egy fedetlen tűzijátékpiacon keletkezett tűznek 42 halálos áldozata volt.

(MTI)

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!