Az országos karantén ellenére tovább nőtt a fertőzöttek száma Olaszországban. Azonban a miniszterelnök, Giuseppe Conte szerint még mindig nem tetőzött a járvány, így arra számít, hogy a következő hetek kritikus lesznek.
Tegnap több mint háromszázötvenen haltak meg a dél európai államban, a diagnosztizált betegek száma pedig majdnem háromezerrel emelkedett. A polgári védelem vezetője szerint ez volt az eddigi legmagasabb napi emelkedés az elhunytak és a fertőzöttek számában is.
Lombardiában ahol a legtöbb 13 ezret is meghaladó beteg van nagyméretű víruskórházat akarnak létrehozni. Ennek a milánói vásártér adna helyet.
Az olasz kormány várhatóan még hétfőn nyilvánosságra hozza a 25 milliárd eurós egészségügyi-gazdaságélénkítő csomagját. A kiszivárgott információk szerint ez az intenzív osztályok bővítését, és új kórházközpontok kialakítását is tartalmazza.
Közben az ország szinte teljesen elszigetelődött. A reptereket, határokat lezárták. A lakosság nem utazhat sehova és a külföldieket sem engedik be az országba. Az olaszok többsége pánik nélkül, nyugodtan viselkedik; aki pedig nem tesz eleget a karanténnak és a kormányzati utasításoknak, azt jogkövető magatartásra szólítják fel társai. Az elmúlt napokban számos olyan videó jelent meg, amelyen az látható, hogy a bezártságot nehezen viselő olaszok, a teraszokon élnek közösségi életet.
A múlt héten Olaszországba érkezett egy kínai járványügyi csoport, hogy segítsék a vírus elleni harcot. A delegáció több tonna segédeszközt is hozott magával. Az olaszok szeretnének a kínai orvosok tapasztalataiból tanulni és megismerni a kísérleti gyógyszerkészítményeket is.
Hír TV