2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Nutelláért verekedtek össze a vásárlók Franciaországban

Hír TV

2018. január 27., szombat 10:00, frissítve: szombat 11:32

Egymásnak estek a vásárlók a Nutellás üvegekért egy francia szupermarketben. Volt, aki még a Nutellás kartondobozzal vágott fejbe egy idős asszonyt, hogy vehessen a jól árasított mogyorókrémből. Rendőröket is kellett hívni a vásárlókra.

Az amerikai CNN televízió testvércsatornáján így konferálták fel a történetet, pedig az Egyesült Államokban nagy hagyománya van a leértékelések körüli vásárlói rohamnak.

„Azt hihetnék, hogy Fekete Péntek van ezekben a szupermarketekben Franciaországban, jelentések érkeztek egymás haját tépő emberekről. Miért is? Nutelláért. Igen, 70 százalékos akciót hirdettek”

Az Intermarché 4,50 euró helyett 1,30-ért adta az üvegeket. Ez körülbelül ezer forintos kedvezményt jelent.

Volt olyan bolt, ahol negyed óra alatt elkapkodták az árut. A Nutellát gyártó Ferrero sajnálatosnak nevezte a történteket, egyúttal kijelentették: semmi közük az akcióhoz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!