2023. 09. 22. Péntek Móric napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Külföld

Nő elnököl a Kavanaugh-ügy meghallgatásán

Egy nő vezeti majd azoknak a nőknek a meghallgatását, akik szexuális visszaéléssel és zaklatással vádolják az amerikai legfelsőbb bíróság főbírójelöltjét. Rachel Mitchell tapasztalt a zaklatási ügyekben, ugyanis Arizonában ügyészként ilyen esetekkel foglalkozott.

  • Nő elnököl a Kavanaugh-ügy meghallgatásán

Már négy tanúval bizonyítaná igazát az egyik nő, aki azzal vádolja az amerikai főbírójelöltet, hogy szexuálisan zaklatta őt.

A pszichológusként dolgozó nő azt állítja, hogy Brett Kavanaugh és barátja megakarta őt erőszakolni 1982-ben egy bulin. A The New Yorker cikke szerint a főbírójelöltet egy másik nő is megvádolta szexuális kényszerítéssel. Szerdán pedig egy harmadik vádoló is jelentkezett, aki szerint Kavanaugh egy fiatal férfiakból álló csoporthoz tartozott, amelynek tagjai igyekeztek leitatni vagy bedrogozni lányokat, hogy azután szexuális vágyaikat kiélhessék. Chuck Schumer a szenátus demokrata kisebbségének vezetője szerint Kavanaugh-nak vissza kell lépnie a jelöltségtől.

„Én erősen hiszek abban, hogy Kavanaugh bírónak vissza kellene lépnie a jelöltségtől. És, ha ő nem teszi akkor az elnöknek kell a jelölést visszavonnia. Ha ő sem akkor a legvégsőbb esetben a meghallgatást és a szavazást el kell halasztani miközben az FBI megvizsgálja ezeket a nagyon súlyos, nagy gondokat okozó vádakat. Ha a republikánus kollégáink nyomozás nélkül folytatnák, akkor ez a Legfelsőbb Bíróság és az országunk büszkeségének megsértése lenne” – nyilatkozta Chuck Schumer a Demokrata párt frakcióvezetője. 

Az amerikai elnök tisztességtelennek és megalapozatlannak nevezte a főbírójelöltje elleni vádakat.

„Ez nevetséges, ez egy tisztességtelen játék. A demokraták játsszák ezt a tisztességtelen játékot, ez szégyen az országnak. És azt gondolom, hogy ez fogjuk látni a félidős választások alatt is” – mondta Donald Trump az Amerikai Egyesült Államok elnöke. 

Szerdán azonban újságíróknak azt mondta: meggondolhatja magát és visszavonhatja Kavanaugh jelölését, amit attól tett függővé, hogy mi fog elhangzani nők csütörtöki meghallgatásán.

„A republikánus szenátorok halasztják ezt már hetek óta. Hatalmas esélyt adnak a nőknek, hogy beszéljenek. Lehetséges, hogy meghallgatom és azt mondom majd, hogy hé megváltoztatom a döntésem. Lehetséges. Esélyt adunk nekik, hogy beszéljenek. Bármelyikük beszélhet. Annyi ideje húzzuk már, de most lesz esélyük, hogy beszéljenek és elmondják mi történt. És tudják mit? Akár meg is győzhetnek” – mondta Trump.

A főbírójelöltet megvádló nőket a szenátusban egy nő fogja meghallgatni. Rachel Mitchellnek ügyészként a szexuális bűncselekmények szakterületén dolgozott Arizonában.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kövér László: Az Európai Unió maga tántorog a saját Trianonja felé

Kövér László: Az Európai Unió maga tántorog a saját Trianonja felé

A Trianonból kivezető magyar út és Európa saját Trianonját elkerülő útja ugyanazzal a lépéssel kezdődik, ezt a nemzeti identitáshoz való jog emberi jogként való elismerése, valamint az államok általi kölcsönös és érdemi szavatolása jelenti - jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken Várpalotán, a Trianon Múzeum újranyitási ünnepségén.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!