A műsorban visszaidézték, hogy Donald Trump nem beszélt január hatodikán, a Kapitólium közelében megtartott beszédében sem felkelésről, sem lázadásról. Azt kérte a tömegtől, hogy miután a törvényhozás épületéhez vonulnak, “békésen és hazafias érzelmektől fűtve hallassák a hangjukat”. Ezután a két műsorvezető olyan példákat szedett össze, amelyek szerint a demokraták az elmúlt négy évben az elnök és támogatói elleni erőszakra buzdítottak.
A két műsorvezető ezután rámutatott, éppen a demokraták teszik azt, amivel Trumpot vádolják.
És most egy fordulattal alkotmányos eljárás alá akarják vonni Trumpot azért, mert azt mondta, hogy “békésen és hazafias érzelmektől fűtve hallassák a hangjukat”? De hát nézzenek magukba, miket mondtak az elmúlt négy évben? - tette fel a költői kérdést a műsor egyik házigazdája, majd azzal fejezték be, hogy Nancy Pelosi demokratapárti házelnöknek nem Trumpot kellene eljárás alá vonnia, hanem saját magát.
HírTV