2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Németország lett az EU soros elnöke

Ma vette át az Európai Unió soros elnökségét Németország. A december 31-ig tartó fél évben számos feladata lesz a németeknek, hiszen a koronavírus miatt sok területen nem történt előrelépés. A Hír TV-t Brüsszelből Zöldhegyi Katalin tudósította.

  • Németország lett az EU soros elnöke

"Együtt Európa talpra állításáért" - ez a ma kezdődő német soros elnökség mottója - mondta el Zöldhegyi Katalin, majd hozzátette, hogy ez is azt mutatja, hogy a gazdaság helyreállítása kiemelt feladat a hétéves uniós költségvetésben, benne a helyreállítási csomag tető alá hozásával.

Fontos feladat lesz még a migrációs stratégia kidolgozása. Ez csúszni fog, késő őszre várható, hogy elkészül, e téren heves viták várhatók a tudósító elmondása szerint.

A tudósításban elhangzott, hogy előtérbe kerül még az unió nyugat-balkáni bővítése is, amely előrehaladott állapotban van, mivel Várhelyi Olivér bővítéséért felelős uniós biztos már márciusban kidolgozta az erre vonatkozó stratégiát. 

De várhatóan terítékre kerül a magyar és a lengyel jogállamiság helyzetével kapcsolatos ügy is, illetve a német soros elnökség alatt kell lezárni a Brexit folyamatát is - fűzte hozzá Zöldhegyi Katalin.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!