2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Napi aktuális 05:00

Külföld

Német külügyminiszter: Európának sokáig szüksége lesz még a NATO-ra

Európának sokáig szüksége lesz még a NATO-ra, és a szövetséget akkor is meg kell majd őrizni, amikor a kontinens már képes lesz önállóan megvédeni magát - hangsúlyozta Heiko Maas német külügyminiszter egy vasárnap megjelent írásában.

  • Német külügyminiszter: Európának sokáig szüksége lesz még a NATO-ra

A szociáldemokrata (SPD) politikus a Der Spiegel című hírmagazin portálján közölt írásában azzal kapcsolatban, hogy Emmanuel Macron francia államfő a napokban az "agyhalott" kifejezéssel jellemezte a NATO állapotát, kifejtette: a francia elnöknek igaza van abban, hogy "erős és szuverén" Európát kell építeni, amely az eddiginél sokkal többet tesz a saját biztonságáért.

Azonban németeknek és franciáknak egyetértésre kell jutniuk abban, hogy miként lehet megvalósítani ezt az új Európát, és Németország számára világos, hogy "hiba lenne, ha aláaknáznánk a NATO-t".

Németország és Európa nem tudja megvédeni magát az Egyesült Államok nélkül. Ezt mutatja a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról kötött orosz-amerikai INF-egyezmény Oroszország általi megsértésének ügye is - írta a német diplomácia vezetője, aláhúzva: felelőtlenség lenne olyan kül- és biztonságpolitikát kidolgozni, amely nem támaszkodik Washingtonra, és veszélyes lenne, ha Európa és az Egyesült Államok biztonsága szétválna egymástól.

Európának sok-sok évig szüksége lesz még a NATO-ra, amely a tehermegosztás, a nemzetközi együttműködés és a multilateralizmus - a nemzetközi ügyek érdekegyeztetésen és többoldalú megállapodásokon alapuló formálásának - intézménye, és akkor is ki kellene tartania majd a szövetség mellett, amikor már önállóan is garantálni tudja biztonságát.

"Igen, erős és szuverén Európát akarunk, de egy erős NATO részeként, és nem helyette" - írta Heiko Maas, hozzátéve, hogy a biztonságáért tenni kész új, erős Európa nem lehet a NATO-t felváltó modell, hanem a transzatlanti kapcsolatok újraélesztésének motorjaként kell működnie, és nem lehet csupán francia-német projekt, hanem közös alkotás, amely valamennyi ország, például a balti államok és Lengyelország biztonsági érdekeit is érvényre juttatja.

Emmanuel Macron vasárnap este Berlinbe látogat, Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására díszvacsorán vesz részt a német fővárost évtizedekig kettéosztó fal ledöntésének 30. évfordulója alkalmából, az eseményre Angela Merkel kancellár is hivatalos.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!