2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Nem tágít az ellenzék

Hír TV

2018. június 3., vasárnap 07:58, frissítve: vasárnap 09:11

Harmadik napja tartanak a kormányellenes tüntetések Jordániában a Nemzetközi Valutaalap által támogatott új adótörvény ellen. Az IMF-segélyből élő ország gazdaságát a szomszédos Irakban és Szíriában zajló háborúk súlyosan megterhelték.

Könnygázzal oszlatták a tüntetőket Jordánia fővárosában is szombat este. A kormányellenes demonstrálók többször is összecsaptak a rendőrökkel, volt olyan tiltakozó, akit az egyenruhásoknak kellett kicipelniük a tömegből, miután rosszul lett.

Ammánban és sok vidéki városban már harmadik este vonultak több ezren az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány által bejelentett új adótörvény ellen, amit a Jordániának hitelező Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogat.

 

A közel-keleti ország 2016-ban 723 millió dolláros segélyt kapott az IMF-től, ami cserébe gazdasági reformokat vár el a jordániai kormánytól. Év elején a kabinet növelte a forgalmi adót és eltörölte a kenyértámogatást – miközben az árak folyamatosan nőnek, a fizetések pedig stagnálnak Jordániában.

„Az emberek nem cipelhetik a gazdasági terheket. Az állam a nép vállára teszi az adósságot, mi fizetjük az IMF adóját. Láthatják, az emberek ellenzik ezeket a döntéseket” – osztotta meg nézetét egy kormányellenes tüntető.

A demonstrálók szerint a legszegényebbeket érintik majd a legrosszabbul az új közterhek.

A jordániai vezetés azzal indokolja a reformokat, hogy a szomszédos Irakban és Szíriában zajló háborúk megterhelték az ország gazdaságát, a csaknem másfél milliós menekültáradattal.

A kormányfő szerint a gazdasági szükségintézkedések csak 2019 közepéig tartanak majd, ezután Jordánia talpra tud majd állni. Abdullah király pedig folyamatosan próbálja csillapítani a népharagot, pénteken például az ő beavatkozására a kormány befagyasztotta az üzemanyagárakat.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!