2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Nem hatott a fenyegetőzés, tovább sztrájkolnak a Ryanair dolgozói

Hír TV

2018. július 26., csütörtök 10:59, frissítve: csütörtök 12:41

Folytatódik a Ryanair-dolgozók sztrájkja, a munkabeszüntetés a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is érinti, az ír fapados légitársaság több Budapestre érkező járatot is törölt. A pilóták és az utaskísérők részben a Ryanair szerződéskötési gyakorlatát, részben pedig a munkakörülményeket kifogásolják – a légitársaság válaszul elbocsátásokkal is fenyegetőzik.

„A budapesti Ryanair-járatok közül összesen hármat kellett törölni a mai napon. A 19:25-kor érkező barcelonai járat nem érkezik majd meg, illetve két olyan járat amely a Charles le Roiról Belgiumból jött volna 19:55-kor, illetve 20 órakor jött volna egy egy repülőgép, ez nagyjából 600 érkező és 600 induló utast érintett a mai napom” – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!