2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Most először került napirendre a migránsbűnözés az Európai Paralmentben

Részben a magyar kormány sikere, hogy a migránsbűnözésről vitáztak az EP-ben - nyilatkozta Híradóknak Hidvéghi Balázs. Az EP képviselő kiemelte: a szocialisták most is mindent megtettek, hogy a probléma ne kerüljön napirendre. Hozzátette, hogy Malmö környékén kezelhetetlen a helyzet és ez az elhibázott svéd bevándorláspolitikának az eredménye. Csak 2019-ben több mint 100 robbantást követtek el a skandináv államban.

  • Most először került napirendre a migránsbűnözés az Európai Paralmentben

Svédországban mostanra szinte mindennapossá váltak a lövöldözések és a robbantások.

Tavaly több mint 100 robbantást történt. A BBC cikke szerint a feltételezett elkövetők olyan Svédországban született migránsok voltak, akik nem tudtak integrálódni. Szakértők szerint a drogpiacért küzdő migránsbandák brutális támadásokkal akarják megfélemlíteni egymást.

Brüsszelben a 2015-ös migránsválság óta most foglalkoztak először a svédországi helyzettel.

Az erőszak, ami a szervezett bűnözéshez köthető, egy komoly probléma Európa számára. Az én országomban, Svédországban már eszkalálódott a helyzet. Tavaly 40 embert halt meg lövöldözésben, az országban 200 alkalommal robbantottak, főleg Malmö-ben. Egy nőt például úgy lőttek le, hogy a kezében tartotta csecsemőjét. Ezek a jelenségek olyan gyakorivá váltak, hogy Dánia határellenőrzést vezetett be a két országot összekötő hídon, hogy megvédjék saját állampolgáraikat

- mondta Tomas Tobé, Néppárti képviselő.

Tomas Tobé szerint az csak ront a helyzeten, hogy a migránsproblémát a szociáldemokraták megpróbálják letagadni. 

A szocialisták most is mindent megtettek, hogy a migráns bűnözés témája ne kerüljön napirendre a plenáris ülésen - erről már Hidvégi Balázs beszélt a hír televíziónak. Az EP-képviselő kiemelte: a magyar kormány érdeme, hogy a téma végül nyilvános vitára került.

Hidvéghi Balázs hozzátette: a tömeges bevándorlásnak a negatív következményei katasztrofálisak, erre pedig egyre több a bizonyíték.

 

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!