2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Michel: az EU megállapodást akar Nagy Britanniával, de nem minden áron

Az Európai Unió még az év vége előtt kereskedelmi megállapodást akar kötni az Egyesült Királysággal, de nem minden áron - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek kétnaposra tervezett tanácskozására érkezve csütörtökön.

  • Michel: az EU megállapodást akar Nagy Britanniával, de nem minden áron

 

Michel rövid nyilatkozatában kiemelte, az unió készen áll a tárgyalások folytatására, amelyek folyamán meg akarja védeni a piaci részvétel egyenlő versenyfeltételeit, valamint egyetértésére törekszik egyebek mellett a környezetvédelem, a foglalkoztatás és az állami támogatás területein.

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben azt mondta, előrelépést kell tenni a tagállamok közötti együttműködés, és az európai szintű koordináció erősítése terén a vírus terjedésének visszaszorítása érdekében. A klímavédelmet illetően arról beszélt, hogy a tagországoknak az év végéig döntést kell hozniuk a 2030-ra kitűzött célokat illetően. Reményét fejezte ki, hogy a csütörtökön kezdődő tanácskozás alkalmat biztosít azon részletek meghatározásához, amelyek lehetővé teszik a decemberi megállapodás elfogadását.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!