2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

A szabadság bolond körei

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Michel: A migráció közös kihívást jelent az Európai Unió számára

A migráció közös kihívást jelent az Európai Unió számára, amelynek kezeléséből minden egyes tagállamnak ki kell vennie a részét - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedden Athénban, miután Kiriákosz Micotákisz görög kormányfővel tárgyalt.

  • Michel: A migráció közös kihívást jelent az Európai Unió számára

Charles Michel hangsúlyozta, hogy a bevándorlás nem csak a frontországok, hanem az egész EU számára kihívást jelent, ezért "határozott válaszintézkedésekre" van szükség. Hozzátette, keményen dolgoznak azon, hogy sikerüljön kompromisszumra jutni a közösség migrációs politikáját illetően.

Kiriákosz Micotákisz kiemelte: "ideje, hogy Európa támogatása szavak helyett tettekben, kézzelfogható szolidaritásként is megnyilvánuljon" a migráció, illetve a Törökországgal szembeni földközi-tengeri konfliktus ügyében.

Múlt héten leégett a 12 ezer embernek otthont adó moriai menekülttábor a görögországi Leszbosz szigetén. Helyette a kormány egyelőre sátortábort alakított ki, és bejelentette, hogy akik nem hajlandóak odaköltözni, azok nem kaphatnak menekültstátust. Az ötezer férőhelyes ideiglenes táborba azonban eddig csak mintegy nyolcszázan költöztek át.

A görög miniszterelnök közölte, hogy új létesítményt építenek az EU támogatásával, amelyet szerinte közösen is kellene majd működtetni.

Német kormányzati források arról számoltak be kedden, hogy Berlin szolidaritása jeleként nagyjából 1500 embert tervez befogadni Leszboszról.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!