2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Megvan, ki Biden budapesti nagykövetjelöltje

David Pressmant jelöli Joe Biden amerikai elnök a budapesti nagyköveti posztra — közölte a Fehér Ház. A 45 éves diplomata a New York-i Egyetemen végzett jogász, jelenleg a Jenner & Block New York-i ügyvédi iroda partnere, aki számos ponton kötődik az amerikai Demokrata Párthoz, valamint hollywoodi hírességekhez is. Így George és Amal Clooney alapítványának alapító ügyvezető igazgatója is volt.

  • Megvan, ki Biden budapesti nagykövetjelöltje

 David Pressman (Fotó: Law.com)

Emberjogi tanácsadóként dolgozott Madeleine Albright egykori külügyminiszter mellett, később szerepet kapott a belbiztonsági minisztérium felsővezetésében. Barack Obama elnöksége alatt, 2014 és 2017 között nagyköveti szinten képviselte országát az ENSZ-ben, megbízatása Donald Trump beiktatása napján szűnt meg. Később Pressman megfélemlítéssel vádolta Trumpot annak az alezredesnek, Alexander Vindmannek az ügyvédeként, aki a nemzetbiztonsági tanács Európáért felelős igazgatójaként szembeszállt a republikánus elnökkel, ezért menesztették. Vindman az ukrajnai kérdésben tett vallomását felhasználták a Trump elleni közjogi felelősségre vonási eljárás, az impeachment során, amellyel ugyanakkor a demokrata oldal nem tudta megbuktatni Trumpot. 

Pressman számos emberjogi kérdésnek, így a homoszexuálisok jogegyenlőségének is szószólója, az LMBTQ-közösség elismertetéséért küzdő munkacsoportot is vezette az amerikai külügyben. 

Másfél éve üres poszt 

A mostani bejelentés nem érte váratlanul a magyar Külügyminisztériumot; úgy tudjuk, Pressman neve már hetek óta forgott az amerikai kapcsolatainkat jól ismerők körében, mivel Washingtonból megkérték a diplomáciai agrément-t a kinevezéséhez a fogadó féltől. Budapesti munkáját szenátusi jóváhagyása után, várhatóan a következő hónapokban kezdheti meg.

Az amerikai külképviseletet jelenleg Marc Dillard ügyvivő vezeti a magyar fővárosban. A nagyköveti poszt akkor üresedett meg, amikor Trump kinevezettje, David Cornstein 2020 szeptemberében beadta lemondását, majd a következő hónapokban haza is utazott az Egyesült Államokba. A Pressman várható hivatalba lépéséig tartó szűk két év a rendszerváltoztatáskor megélénkült kétoldalú kapcsolatok óta a legnagyobb átmeneti időszaknak ígérkezik a budapesti Szabadság téren.    

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!