2022. 05. 25. Szerda Orbán napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Külföld

Megválasztották az Európai Parlament alelnökeit

Az Európai Parlament kedden megválasztotta a testület 14 alelnökét a jelenlegi parlamenti ciklus hátralévő két és fél évére.

A strasbourgi plenáris ülésen leadott szavazatok alapján az első fordulóban kilenc, a második fordulóban pedig három alelnököt választottak. Az utolsó két helyet a harmadik fordulóban töltötték be. Az Európai Néppárt uniós parlamenti frakciójának 3, a szocialistáknak 5, a Renew frakciónak 3, valamint az ECR-nak, a Zöldeknek és az Európai Baloldalnak 1-1 képviselőt sikerült az alelnöki székbe juttatnia. A Fidesz jelöltje, Járóka Lívia a szavazás megkezdésekor visszalépett az ECR-os jelölt Robert Zile javára.

Az alelnökök szükség esetén helyettesíthetik az EP elnökét, és többek között elnökölhetnek is az üléseken. Az alelnökök tagjai az Elnökségnek is, amely a parlament valamennyi adminisztratív, személyzetet érintő és szervezeti ügyével foglalkozik. A testület 5 kvesztorát, akik az EP-képviselőket érintő adminisztratív ügyekért felelősek, szerdán választják meg.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!