2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Megállás nélkül érkeznek az illegális bevándorlók Olaszországba

Összesen 255, tenger felől érkező migránst mentett ki és szállított Olaszország partjaira a spanyol Open Arms elnevezésű civil szervezet hajója. A Földközi-tengerből 184 felnőttet és 71 kísérő nélküli kiskorút mentettek ki. Az aktivisták közleménye szerint a migránsok két, Szicília nyugati partjainál horgonyzó hajóra kerültek, ahol egyelőre karanténban maradnak a járványhelyzet miatt.

  • Megállás nélkül érkeznek az illegális bevándorlók Olaszországba

Az Afrikából érkezőket három külön akció keretében sikerült kimenteni, az egyik során 111 embert mentettek meg, miután az őket szállító gumicsónak felborult a líbiai partok közelében. A civil szervezet jelentése szerint a líbiai Homsz városából indult csónakban feltehetőleg 120 személy utazhatott, akik közül öten biztosan életüket vesztették, az ő holttestüket megtalálták a tengerben.

A legfrissebb statisztikai adatok szerint az idén ismét növekszik a tengeri útvonalon Olaszországba érkezettek száma. Az olasz hatóságok statisztikai adatai szerint ebben az évben több mint harmincezer migráns érkezett be az országba tengeri útvonalakon, ez a szám csaknem háromszorosa a tavalyi értéknek. A migránsok közel háromnegyede férfi, a gyermekeket követően a nők vannak a legkevesebben.

A tengeri útvonalon érkezettek mintegy fele Tunéziából származik

– derült ki az ENSZ adataiból.

A Földközi-tengeren keresztül Olaszországban partra szállt migránsok száma utoljára 2017-ben volt kiemelkedően magas, számuk a 120 ezerhez közelített. Az elmúlt két évben csökkenő tendenciát lehetett látni, 2018-ban mintegy 23 ezer migráns érkezett, tavaly pedig a 12 ezret sem érte el a számuk.

 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!