2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Még idén új terrortámadásra lehet számítani egy ENSZ-jelentés szerint

A szervezet felhívja a figyelmet, hogy bár az Iszlám Államot a Közel-Keleten visszaszorították, több ezer katonájuk tért vissza Európába.

  • Még idén új terrortámadásra lehet számítani egy ENSZ-jelentés szerint

Márciusban az Egyesült Államok legfőbb szíriai szövetségese, a Szíriai Demokratikus Erők bejelentették, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet az utolsó területét is elvesztette a közel-keleti országban, ezzel tehát vége a kalifátusnak. A terroristák azonban nem tűntek el nyomtalanul, a szétvert kalifátus után maradt jihadisták szétszóródtak, a többi között Nyugat-Európába mentek.

Ezt támasztja alá az a nemrég nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés is, ami szerint a körülbelül 6 ezer európai közül, akik korábban különböző szélsőséges csoportokhoz csatlakoztak, mintegy kétezren visszatértek a kontinensre, és úgynevezett virtuális Kalifátust próbálnak életben tartani. Ez a hálózat volt az, ami 2015-2016-ban emberek százait ölte meg különböző terrortámadások során Franciaországban, Belgiumban, Németországban és Svédországban is. Az Iszlám Állam megsemmisülése után elsőként visszatért radikálisok pedig lassan szabadulnak a börtönökből. A jelentés ezért arra figyelmeztet, kevés esély van arra, hogy a 2019-es év második fele terrortámadás nélkül teljen el.

A HírTV-nek nyilatkozva Földi László, biztonságpolitikai szakértő arról beszélt, elsősorban azok az országok vannak kitéve a terrortámadás veszélyének, amelyek hajlandók befogadni az illegális bevándorlókat, hiszen a százezres vagy akár milliós nagyságrendű tömeget nem tudják ellenőrizni a hatóságok.

"Amit az ENSZ leír, hogy a szétvert ISIS és ebből következően a jihad harcosok szétszóródása a világban konzekvenciával jár pl úgy, hogy terrorakciót hajtanak végre, ha másért nem, akkor bosszúból – ez az egyik odala. De a másik h újabb harcosokat tudnak gyűjteni maguknak, nem csak a Kalifátus révén, hanem itt Európában is. Van egy mag, amelyik kipróbált harcosokból áll, beszivárog Európába, ezt könnyen megteheti, hiszen gyakorlatilag nincs védelem, és itt toboroznak azok között a fiatalok között, akik hajlamosak arra, hogy a jihád irányába radikalizálódjanak és kvázi mint egy hadsereg lépjanak fel később azokban az országobkan, ahol ez megtörténik."

Földi László szerint a megelőzés érdekében mindenkit ki kell utasítani Európából, aki illegálisan van jelen. Hozzátette, drasztikus lépésekre van szükség, hiszen a jövő biztonsága a tét.

HírTV 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!