Nagy-Britannia nem korlátozhatja önkényesen az Európai Unióból érkező bevándorlást – üzente David Cameron brit kormányfőnek az Európai Bizottság leköszönő elnöke londoni látogatásán. José Manuel Barroso szerint az Egyesült Királyság könnyen magára haragíthatja azokat a kelet-közép-európai tagállamokat, köztük Magyarországot, amelyekből a legtöbb vendégmunkás érkezik a szigetországba.
– Illúzió azt gondolni, hogy lehetőség lesz a párbeszédre, ha az érvelésük hangneme és üzenete alapelvbe ütközik és sért más tagállamokat. Történelmi hiba lenne, ha Nagy-Britannia folytatná közép- és kelet-európai szövetségesei elidegenítését, miközben korábban ezen országok csatlakozásának egyik legfőbb támogatója volt – nyomatékosított José Manuel Barroso.
David Cameron azzal vágott vissza, hogy az ő főnöke a brit nép, ezért csak a brit választóknak tartozik elszámolással. A bevándorlást szigorító jogszabályról még idén szavazhat a brit parlament a BBC értesülései szerint. A részletek egyelőre nem ismertek, de a brit kormány egyik fő érve a kelet-közép-európai segélyturizmus visszaszorítása. A magyar parlamentben az LMP társelnöke azt kérdezte a magyar miniszterelnöktől, mit tesz azért, hogy a fiatalok ne menjenek tömegesen külföldre dolgozni.
– Egy olyan országban élünk, ahol az érettségiző fiatalok immár fele azon gondolkodik, hogy el kell mennie ebből az országból, hogyha karriert, családot akar magának vagy csak egyszerűen meg akar élni – mondta Szél Bernadett LMP-s országgyűlési képviselő.
Orbán Viktor válaszában emlékeztetett a szabad munkavállalás uniós alapjogára. „Örüljünk, hogy kiharcoltunk egy egységes európai munkaerőpiacot. Szeretném jelezni, hogy ön azoknak az európai állami vezetőknek a malmára hajtja a vizet, akik ma el akarják venni ezt a jogot. A mai nap egyik legfontosabb összetűzése Európában éppen Barroso elnök úr és Cameron miniszterelnök úr között volt, el akarják venni a közép-európaiaknak ezt a jogát. Ne hagyjuk, hogy elvegyék! – jelentette ki Orbán Viktor.
A kormányfő szerint meg kell védeni a kivándorolt magyarokat, akik becslések szerint évente mintegy kétmilliárd eurót utalnak haza a családjuknak.