2025. 04. 24. Csütörtök György napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító ismétlés

Következik:

Láncreakció 13:05

Külföld

Márciusban véget ér az amerikai hadseregben a transznemű katonák korszaka

Az új intézkedés Donald Trump amerikai elnök egyik januári rendeletének részeként lépett életbe, amely megtiltja transznemű személyek katonai szolgálatát, és Pete Hegseth védelmi miniszter februári utasításai nyomán minden haderőnemet kötelez a transznemű katonák elkülönítésére.

  • Márciusban véget ér az amerikai hadseregben a transznemű katonák korszaka

A haditengerészet megbízott vezetője, Terence Emmert közölte, hogy az amerikai hadsereg kizárólag a férfi és női nemet ismeri el, és az egyén biológiai neme megváltoztathatatlan. A közlemény szerint „a nemi diszfóriával diagnosztizált személyek, illetve azok, akik ennek tüneteit mutatják, nem szolgálhatnak tovább a hadseregben.” Donald Trump amerikai elnök a kampányában ígéretet tett arra, hogy felszámolja a genderpropagandát a kormányzat minden szegletében, többek között az Egyesült Államok hadseregében is.

A haditengerészet szerint azok, akik önként vállalják a távozást, magasabb végkielégítésben részesülnek, míg azokat, akiket automatikusan bocsátanak el, kevesebb támogatás illeti meg. Egy E–5 besorolású, tízéves tapasztalattal rendelkező tengerész például 101 628 dollárt kap, ha önként távozik, de csak 50 814 dollárt, ha elbocsátják. Azok a katonák, akik kevesebb mint hat éve vagy több mint húsz éve szolgálnak, nem jogosultak a végkielégítésre.

Az új irányelvek szerint a nemváltáshoz szükséges hormonkezelés vagy műtétek automatikusan kizáró tényezővé válnak mind a jelenlegi katonák, mind az újoncok számára.

A haditengerészet hangsúlyozta, hogy nem fogja önállóan felkutatni a transznemű katonákat, kivéve, ha ezt egyértelmű kérés nyomán kell megtennie. 

Az intézkedés bejelentésének napján egy szövetségi bíró tárgyalta azt a keresetet, amelyet a GLAD Law és a National Center for Lesbian Rights civil szervezetek nyújtottak be az adminisztráció döntése ellen. A felperesek ideiglenes tiltó végzést kértek az új szabályozás felfüggesztésére, míg az ügy bírósági szakasza folyamatban van. A döntés várhatóan március 25-én születik meg.

Emellett a Human Rights Campaign Foundation és a Lambda Legal is külön pert indított hat transznemű katonát képviselve, és szintén azt kéri a bíróságtól, hogy a Trump-adminisztráció tilalmát blokkolják a jogi eljárás lezárultáig. A szervezetek közleményükben az intézkedést „erkölcsileg visszataszítónak és alapjaiban Amerika-ellenesnek” nevezték.

teljes cikk a Magyar Nemzet honlapján olvasható.

Fotó: AFP

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki szexuálisan bántalmazott hat gyereket

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki szexuálisan bántalmazott hat gyereket

Többrendbeli, tizenkét és tizennyolc év alatti, a hatalma, felügyelete alatt álló gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy 31 éves férfival szemben, aki 2021 közepétől 2023 márciusáig a feleségénél és anyósánál, mint nevelőszülőknél elhelyezett gyermekeket bántalmazta.
Izraelben két percre megállt az élet a holokauszt-emléknapon

Izraelben két percre megállt az élet a holokauszt-emléknapon

Izraelben két percre megállt az élet a holokauszt hatmillió zsidó áldozatára, a koncentrációs táborok felszabadításának és a második világháború befejezésének nyolcvanadik évfordulójára is emlékező idei jom hasoán, a holokauszt emléknapján csütörtökön.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kína nemzetközi partnereket toboroz Mars-küldetéséhez

Kína nemzetközi partnereket toboroz Mars-küldetéséhez

A kínai űrügynökség (CNSA) csütörtökön bejelentette, hogy globális partnereket keres a Tienven-3 nevű, Mars-minták visszahozatalára irányuló küldetéséhez, mellyel közösen előmozdítanák a Mars feltárását és kutatását, bővítve továbbá a vörös bolygóval kapcsolatos emberi ismereteket - jelentette a kínai állami média.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!