2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Már Svédországban az ebola?

Feltételezett ebolás megbetegedéssel vizsgálnak egy pácienst Svédországban, az uppsalai egyetemi klinika elkülönítőjében - közölték helyi hatóságok péntek.

  • Már Svédországban az ebola?

A beteget először az enköpingi egészségügyi intézményben kezelték, s csak ezt követően szállították át az uppsalai kórház fertőző betegek számára fenntartott osztályára.

Az Enköpingben működő klinikát időközben lezárták, a beteggel érintkezésbe került egészségügyi személyzetet pedig megfigyelés alá helyezték.

„A vizsgálati eredmények valószínűleg estére meglesznek. Még mindig csak feltételezések vannak, más megbetegedések is szóba jöhetnek” - áll az Uppsala megyei tanács közleményében.

A hatóságok nem tették közzé sem a beteg személyazonosságát, sem azt, hogy korábban külföldre utazott volna. A TT svéd hírügynökség mindemellett úgy értesült, hogy a beteg Burundiba látogatott három héttel korábban, de nem tartózkodott olyan afrikai térségben, ahol ebolás megbetegedéseket regisztráltak.

„A pácienst péntek reggel szállították be, s állítólag vért hányt, ami az ebolás megbetegedés egyik lehetséges tünete” - mondta Mikael Kohler kórházi szóvivő a helyi Upsala Nya Tidning című hírlapnak.

Augusztus óta ebolajárvány sújtja a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részét, mintegy 600 ebolás megbetegedést jelentettek, ezekből 356 végződött halállal.

Az ebolavírus a legveszélyesebb ragályos kórokozók közé tartozik, halálozási aránya csaknem 90 százalékos, és a vérzéses lázzal járó betegség nagyon gyors lefolyású. Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint az ebolás megbetegedés tünetei, mint a láz és a hasi fájdalmak, akár háromhetes lappangási idő múltán is felléphetnek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!