2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Már pár héten belül nagyon lecsökken a gyógyultak zömében az antitestek száma

Már pár héten belül nagyon visszaesik a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak zömének szervezetében az antitestek jelenléte - fedezték fel Izraelben plazmadonorok vizsgálata során.

  • Már pár héten belül nagyon lecsökken a gyógyultak zömében az antitestek száma

Az MDA sürgősségi betegellátó szerdán tette közzé adatait. A vizsgált gyógyultak között olyanok is voltak, akik négyszer is adtak vérplazmát, és 90 százalékuknál egyértelműen fokozatosan visszaesett az antitestek száma. Ráadásul a vérvizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a betegségből kilábaltak 17 százalékának szervezete egyáltalán nem termelt antitestet.

Izraelben egyébként a gyógyultaknak csak igen kis hányada volt hajlandó plazmát adományozni, hogy megmentse más betegek életét, a nagyjából százezer közül mindössze 1300 lett donor.

 

Rakétatámadást hajtott végre Izrael egy szíriai légitámaszpont ellen

Rakétatámadást hajtott végre Izrael egy szíriai légitámaszpont ellen szerdán éjjel - adta hírül a SANA szíriai hírügynökség.

Az arab ország légvédelme - a közlés szerint - a harci repülőkről indított rakéták többségét megsemmisítette, és a támadás csupán anyagi károkat okozott. Arra nem tért ki a jelentés, hogy a károk a célpontban, a Damaszkusztól délre fekvő támaszponton keletkeztek-e.

Izrael hétfőn is légicsapást mért szíriai területre a kormányerők és a velük szövetséges, iránbarát milíciák fegyvereseit célozva. Abban a támadásban a dpa német hírügynökség értesülése szerint legalább 11-en meghaltak, az AP amerikai hírügynökség viszont két halottról adott hírt és hét sebesültről.

Június óta Szíria legalább kilenc légitámadással vádolta meg Izraelt, amely csak ritkán kommentálja akcióit. A szerda éjjeliről sem volt hajlandó nyilatkozni hadseregének szóvivője.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!