2025. 04. 29. Kedd Péter napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Trump 22:30

Külföld

Már kiskorúak és mentális betegek is élhetnek az asszisztált öngyilkossággal

Hollandiában megdöbbentő módon megugrott azoknak a száma, akik eutanázián esnek át.

  • Már kiskorúak és mentális betegek is élhetnek az asszisztált öngyilkossággal

A The Times új jelentése a hollandiai eutanáziás esetek 60 százalékos növekedését mutatja „pszichológiai szenvedés” – mentális betegség – miatt. A jelentésből az is kiderül, hogy 2023 és 2024 között az országban 10 százalékkal megugrott az eutanáziás halálesetek száma, tavaly csaknem 10 000 holland ember élt az asszisztált öngyilkosság lehetőségével. 

 

Az Unherd egy másik jelentése megjegyzi, hogy 2024-ben Hollandia 219 pszichés szenvedés miatti eutanázia esetet jelentett, a 219-ből 30 esetben pedig 18-39 év közötti betegekről volt szó. A jelentésekből ugyanakkor – bár kevés konkrétumot érintenek – az is kiderült, hogy

meghatározatlan számú kiskorú is átesett eutanázián, egy 16 és 18 év közötti fiú például autizmus miatt

– hívta fel rá a figyelmet a Slay News hírportál. 

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

175 millió forint érkezik Szolnokra

175 millió forint érkezik Szolnokra

Már tényként kezelhető, hogy 175 millió forint forrás érkezik alapvetően közlekedésfejlesztésre, a közvilágítás és a közbiztonság javítására Szolnok város számára a Versenyképes járások program keretében - erről a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt kedden a Szolnoki Kereszténydemokrata Est előtti sajtótájékoztatón.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szergej Lavrov: Most egyszerűen visszatérünk a normálishoz

Szergej Lavrov: Most egyszerűen visszatérünk a normálishoz

Oroszország úgy látja, az Egyesült Államok vezetése megérti, hogy nem szabad megengedni egy harmadik világháború kitörését - jelentette ki kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a BRICS-országok külügyminiszteri találkozóján Rio de Janeiróban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!