2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Már az államfő is közbelép: koalíciót akar látni

Hír TV

2017. november 23., csütörtök 22:27, frissítve: csütörtök 22:48

Egyre többen állnak a nagykoalíció pártján Németországban. Miután a Jamaika-koalícióról szóló tárgyalások megbuktak, és a köztársasági elnök nem szeretne újabb választást kiírni, csak újabb nagykoalícióval lehetne többségi kormánya az országnak. Martin Schulz, a szociáldemokraták vezetője már többször elutasította ennek lehetőségét, párttársa, Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök ma mégis beszélgetésre hívta az irodájába, ennek tartalmáról azonban nem közöltek részleteket.

Frank-Walter Steinmeier német államfő nemcsak a Jamaika-tárgyalások résztvevőit, de pártjának, a Németország Szociáldemokrata Pártjának a vezetőjét is párbeszédre hívta – ami azt sejteti, hogy nem lenne ellenére egy újabb nagykoalíció.

Martin Schulznak viszont igen. Már a szeptemberi választás éjszakáján világosság tette, hogy nem szeretne újra a kereszténydemokratákkal és Angela Merkelllel kormányozni.

„A mai nappal véget ért a CDU–CSU pártszövetséggel folytatott együttműködésünk” – mondta a pártvezető. Szavait akkor még ünnepelték a párttársai, most viszont egyre több SPD-s politikus nyilatkozik úgy különböző német médiumoknak, hogy érdemes lenne újragondolni ezt az álláspontot.

„Sok minden történt az elmúlt nyolc hétben. Szerintem a választók most mindenekelőtt stabil kormányt akarnak. Merkel koalíciós próbálkozásai rosszul voltak előkészítve, rossz volt a tartalmuk és a tárgyalások légköre is, kudarcra voltak ítélve. Most pedig a szociáldemokratáknak újra kell értékelniük a helyzetet. Én ezt magammal kapcsolatban már megtettem, és szerintem az a minimum, hogy leülünk tárgyalni Merkelékkel” – mondta a szociáldemokrata Bernd Westphal.

Hogy Steinmeier milyen állásponton van, arról csak találgatások vannak. A Schulzcal folytatott tárgyalás is titkos volt.

Berlinben nemcsak Martin Schulz, de Angela Merkel pártján belül is egyre nagyobb támogatottsága van egy újabb nagykoalíciónak. Merkel erről eddig nem nyilatkozott, csak azt erősítette meg, hogy inkább új választásokat szeretne, mint hogy a Zöldekkel kisebbségben kormányozzon – mondta berlini tudósítónk.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!