2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Manfred Weber: A keresztény örökség a tét

Maastrichtban tartanak ma vitát az Európai Bizottság elnöki székébe vágyó csúcsjelöltek, ám Manfred Weber, a poszt legvalószínűbb örököse nem lesz ott az eseményen. Az Európai Néppárt bajor parlamenti frakcióvezetője a hét végén mindenesetre elindította a német uniópártok kampányát, és Európa keresztény örökségének védelmére tett ígéretet.

  • Manfred Weber: A keresztény örökség a tét

A múltbeli nézetkülönbségeket félretéve, először kezdett közös európai kampányba a német Kereszténydemokrata Unió (CDU), illetve annak testvérpártja, a bajor Keresztényszociá­lis Unió (CSU). Az uniópártok a hét végén Münsterben tartottak meglehetősen fiatalos hangulatú kampánynyitót, amelyen – bár a berlini politikai elit színe-java képviseltette magát – Angela Merkel nem jelent meg.

A kancellár inkább távol marad a párt rendezvényeitől, amióta Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) váltotta a CDU elnöki székében, magyarázta Merkel távollétét a német sajtó, amely ugyanakkor azt is megjegyezte: AKK amúgy is jobban elkötelezett a bajor Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje iránt.

A rendezvény központi figurája ugyanis kétségkívül a Jean-Claude Juncker nyomdokaiba vágyó Weber volt, aki mindamellett, hogy fáradhatatlanul turnézza körbe Euró­pát, a közelmúltban számos kampánynyitót is tartott. Ennek megfelelően a németországi Münsterben nem köszöntek vissza merőben új gondolatok a választási programjára vonatkozóan: ismét Európa külső és belső biztonságát, a gazdasági versenyképességet és jólétet, illetve az alapvető értékek védelmét nevezte meg kulcsfontosságú kérdésekként.

Utóbbi kapcsán Weber arról is beszélt: büszkének kell lenni arra, hogy a kontinenst a kereszténység formálta, és a CDU/CSU pártszövetség elkötelezett Európa keresztény öröksége mellett. Akárcsak korábban, Weber most is a kontinensre leselkedő veszélyek között említette a nacionalizmust és a szerinte populista pártok öncélú politikáját.

– Idén megvédjük Európát a nacionalizmustól. Ez a mi Európánk, és senki nem veheti el tőlünk – idézte a sajtó a bajor politikust, akihez ­hasonlóan Annegret Kramp-Karrenbauer is arra hívta fel a figyelmet: az EU egy békeprojekt, így mindinkább meg kell védeni a világon terjedő auto­ritárius tendenciák ellen.

Az persze továbbra is kérdéses, hogy erre Weber kap-e felhatalmazást, vagyis a májusi választásokat követően a néppárti frakcióvezető ­ülhet-e az Euró­pai Bizottság elnöki székébe. Ma az ­uniós csúcsjelöltek Maastrichtban tartanak vitát, ahol többek között a szocialista Frans Timmermans és a liberális Guy Verhofstadt is vázolja majd az Európa jövőjére vonatkozó elképzeléseit, ám épp Weber – papíron a csúcsjelöltek legesélyesebbike – nem lesz ott a hollandiai városban. – Bátor lépés egy olyan politikustól, aki egy csökkenő támogatottságú pártcsalád jelöltje, ráadásul Németországban is a választók csupán 26 százaléka ismeri a nevét – fogalmazott az esettel kapcsolatban a brüsszeli Politico. A néppárti politikus csapata mindenesetre azzal magyarázta a távolmaradást, hogy már jó előre értesítették a vita ­rendezőit arról, hogy Weber ma a CSU egyik ismert alakjának, Theo Waigelnek a születésnapi rendezvényére hivatalos. A holland sajtó egy része nem fogadta el a magyarázatot, mondván, hogy Weber eleve nem akart Maastrichtba utazni, ugyanis a város a legkomolyabb kihívójának, Frans Timmermansnak a szülőhelye.

„Biztosan tartott attól, hogy majd Timmermansnak lejt a pálya” – írta a vita rendezőinek véleményére hivatkozva egy maastrichti hírportál. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a holland és a német politikusnak lesz még lehetősége egymással vitázni: május 15-én ugyanis az Európai Parlament brüsszeli üléstermében tartanak elnökjelölti vitát.

Manfred Weber: A kereszténység nem múzeumba való, ma is iránymutatást ad a jövőhöz

A kereszténység nem a múlt múzeumba való része, hanem az európai értékrend alapja, amely biztosítja az eligazodást a jövőben - hangsúlyozta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) választási csúcsjelöltje a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös EP-választási kampányindító rendezvényén szombaton a németországi Münsterben.

Az európai történelem fordulópontjaként számon tartott - a kontinenst romba döntő harmincéves háborút lezáró - 1648-as vesztfáliai békeszerződés megkötésének egyik fő helyszínén tartott kampányindítón a CSU-s politikus emlékeztetett arra, hogy a kontinens lakosságának kétharmada valamely keresztény felekezet hívének vallja magát.

A vallásszabadság ugyan a legfontosabb európai vívmányok egyike, de "éppen nekünk, kereszténydemokratáknak és keresztényszociálisoknak azt is ki kell mondanunk, hogy büszkék vagyunk arra, hogy ezt a földrészt a kereszténység formálta, amely nem múzeumba való, hanem orientációt nyújt a holnaphoz" - emelte ki Manfred Weber, hozzátéve, hogy a CDU/CSU pártszövetség és az EPP elkötelezett Európa keresztény öröksége mellett.

A migrációval kapcsolatban aláhúzta, hogy a keresztény értékrendet valló politikusoknak törődniük kell a rászorulókkal, ezért a menekültpolitikát továbbra is a "humanitárius megközelítésre" kell alapozni, de arról is gondoskodni kell, hogy rend és törvényesség uralkodjék az Európai Unió (EU) külső határán.

Ezzel kapcsolatban elfogadhatatlannak nevezte, hogy csak 2027-re emeljék 10 ezer főre a Frontex EU-s határ-, és partvédelmi szervezet létszámát. Ezt a fejlesztést jóval hamarabb kell véghezvinni, az EU-nak "sokkal gyorsabban kell szert tennie önálló kompetenciára a külső határ védelmében" - mondta Manfred Weber.

A biztonságot is tovább kell erősíteni, ezért ki kell alakítani egy "európai FBI-t", és össze kell kapcsolni, egységbe kell szervezni a közbiztonsággal és a terror elleni védekezéssel összefüggő adatbázisokat - fejtette ki az Európai Bizottság elnöki tisztségére pályázó politikus.

Elmondta: munkáját az a felfogás vezérli, hogy az EU-t "a polgárok szemszögéből nézve" kell megközelíteni, és a brüsszeli bizottság vezetőjeként ezt az alapelvet érvényesítené a szabályozás és a bürokrácia túlburjánzása elleni küzdelemben is.

Közölte, el kell végezni egy "rendszerellenőrzést", és jóval kevesebb előírást és egyszerűbb, "karcsúbb" jogszabályokat kell alkotni. Ez azonban nem csak a jövőre vonatkozik, "megígérem, hogy bizottságom a következő években átvizsgál ezer régi törvényt", és a felesleges előírásokat "egyszerűen megsemmisíti" - jelentette ki Manfred Weber.

Arról is beszélt, hogy nem zárja ki egymást a helyi, a nemzeti és az EU-s önazonosság, így például lehet egyszerre bajornak, németnek és európainak lenni. Nem szabad hagyni, hogy a populisták és nacionalisták "bebeszéljék" az embereknek, hogy ezek az identitások összeférhetetlenek - hangoztatta.

Kiemelte, hogy az EU "nyomás alatt van, védekezésre kényszerül", és ennek megváltoztatásához új szemléletmód szükséges. El kell érni, hogy a biztonságra, a jólétre és a szabadságra épülő "European way of life" - európai életforma - követésre érdemes példa, modell legyen a világ más térségeinek. Ezt az életformát nem csupán megvédeni, hanem terjeszteni is kell, "ki kell jönni a defenzívából, át kell lendülni az offenzívába" - fogalmazott Manfred Weber.

Ehhez azonban összefogásra van szükség, az EU-s országoknak közösen kell fellépniük értékeik és érdekeik érvényesítéséért. Így például a világ egyik legerősebb gazdasági térségeként továbbra is szabadkereskedelmi szerződéseket kell kötni a lehető legtöbb partnerrel, és minden egyes szerződésben rögzíteni kell, hogy tilos beszállítani és értékesíteni az EU-ba gyermekek dolgoztatásával előállított termékeket. Az EU így hozzájárulhat ahhoz, hogy az egész világon megszűnjék a gyerekmunka - fejtette ki az EPP csúcsjelöltje.

A kereskedelmi kapcsolatokkal összefüggésben szólt a Kínához fűződő viszonyról is. Tarthatatlannak nevezte, hogy míg a kínai vállalatok 100 százalékos tulajdonrészt szerezhetnek EU-s cégekben, az EU vállalatai csupán 49 százalékot szerezhetnek meg kínai vállalkozásokban. Ebbe nem törődhet bele az EU, "a kereskedelemre igent mondunk, de naivak azért nem vagyunk" - mondta Manfred Weber.

A CDU/CSU kampányindító rendezvényének szervezői szakítottak a politikai gyűlések hagyományos formájával. A politikusok - az EPP-s csúcsjelölttől eltekintve - nem beszédet mondtak szónoki emelvény mögött állva, hanem résztvevői voltak egy színpadi előadásnak, amely leginkább az érdekes vagy híres emberekkel egy kanapén folytatott beszélgetésekre és a műsor saját, "házi" zenekara által élőben előadott slágerekre épülő esti szórakoztató televíziós műsorok formátumát követte.

A téma az EU és a CDU/CSU közös EP-választási programja volt, amelynek fő elemeit politikusok - köztük a házigazdaként megjelenő észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök, a CDU-s Armin Laschet - és más vendégek ismertették, például egy helyi diáklány, aki az Európai Bizottság sorsolásán nyert InterRail vonatjeggyel járta be fél Európát Münstertől Budapestig.

A CDU és a CSU az EP-választások 1979-ben kezdődött történetében először indul közös programmal és kampánnyal a választási küzdelembe. A testvérpártok "csak együtt lehetnek erősek", és az Európáért folytatott közös munkával megmutatják, hogy lezárták az utóbbi évek vitáit - mondta ezzel kapcsolatban Markus Söder CSU-elnök, bajor kormányfő.

A CDU és a CSU "közös családja" és Manfred Weber csapata együtt küzd minden egyes szavazatért, hogy "erős és stabil maradjon Európa" - hangsúlyozta Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök.

Magyar Nemzet/MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!