2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Magyarország segítséget nyújt Georgiának az EU-hoz és a NATO-hoz való közeledéséhez

Magyarország több szinten is segítséget nyújt Georgiának a kapcsolatok szorosabbra fűzésében az Európai Unióval és a NATO-val – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek csütörtökön telefonon a georgiai Batumiból nyilatkozva.

  • Magyarország segítséget nyújt Georgiának az EU-hoz és a NATO-hoz való közeledéséhez

A miniszter a kelet-európai országban egy nemzetközi konferencián vett részt.

Kifejtette: Közép-Európát, így Magyarországot is egyértelműen érinti, ha az Európai Unió (EU) keleti szomszédságában nem sikerül stabilitást, békét és fejlődést elérni. Ez mind biztonsági, mind gazdasági szempontból negatív hatással lehet Közép-Európára - mondta.

Közölte, Magyarország, néhány nyugat-európai országgal ellentétben, nemcsak szavakban, de valódi tettekben is támogatja az Európai Unió és a NATO keleti szomszédságában folyó együttműködés szorosabbra fűzését. Az EU keleti partnerségi programjában részt vevő országok közül Georgia egyértelműen kiemelkedik, és a kormány segítséget nyújt neki abban, hogy a NATO-tagsági akcióprogramját végre aktualizálni lehessen, elérhetővé váljon számára a szorosabb együttműködés a NATO-val - hangoztatta Szijjártó Péter.

Elmondta, emellett 12 magyar megfigyelő vesz részt az EU megfigyelői missziójában Georgiában. Ezt a küldetést a jövőben is fenntartja Magyarország. Ezen kívül az európai integrációs folyamatok támogatása érdekében szeptembertől a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium egy alkalmazottja, egy diplomata Tbilisziben fog a helyi külügyminisztériumban dolgozni. Feladata az lesz, hogy segítse Georgia európai integrációs felkészülését - közölte.

Kifejtette, megállapodás született arról is, hogy a jelenleg Georgiában folyó sport-, egészségügyi, turisztikai és infrastrukturális beruházásokba magyar cégeket vonjanak be. Ennek érdekében az Eximbanknál 214 millió dolláros hitelkeretet hoznak létre, hogy a magyar cégek versenyképesek legyenek a georgiai piacon. Emellett Magyarország 16 millió forinttal támogat egy olyan projektet, amelyben magyar vállalatok segítenek agrártechnológia felhasználásával a georgiai mezőgazdaság modernizálásában. Egy magyar és egy georgiai vállalat pedig közös haditechnikai fejlesztéseket kezdett. A magyar gazdaság több szektora is profitálhat a kétoldalú együttműködésből és abból, hogy Magyarország támogatja Georgia európai és euroatlanti integrációs ambícióit - mutatott rá Szijjártó Péter.

A magyar diplomácia vezetője a konferencia alkalmával találkozott David Zalkaliani grúz külügyminiszterrel, Szalome Zurabisvili elnök asszonnyal, valamint Mamuka Bahtadze kormányfővel.

MTI / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!