2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar ráadás 00:05

Külföld

Magyar-orosz összefogás a keresztény közösségek védelme érdekében

Magyarország és Oroszország szorosan együttműködik a keresztény közösségek védelme érdekében - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Szijjártó Péter kifejtette: az összefogásnak köszönhetően Szíriában közösen újjáépítenek egy kolostort és egy nagy péküzemet is. Eközben a török belügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Ankara haza fogja küldeni a külföldi Iszlám Állam harcosait, akiket az elmúlt hetekben fogtak el.

  • Magyar-orosz összefogás a keresztény közösségek védelme érdekében

Az Iszlám Állam több harcosát is őrizetbe vette a török hadsereg az észak-szíriában indított hadművelet során. A terroristák a harcokat kihasználva szöktek meg a börtönökből.

A török belügyminiszter arra figyelmeztette az európai országokat, hogy Ankara vissza fogja küldeni hazájukba a elfogott dzsihadistákat. Számos uniós tagállam azonban megtagadta az Iszlám Államban harcoló állampolgárai és családtagjaik visszafogadását.

Az október elején indított offenzívában a török hadsereg megszerzett egy nagyjából 120 kilométeres határszakaszt. Az ankarai csapatok felügyelik már többek közt a török szír határ közelében fekvő Tell-Abjadot is. A település korábban azonban a kurd erők ellenőrzése alatt áll.

A nemrég született tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően az elmúlt napokban már nem dúlnak heves harcok a városban. A települést azonban szombat este egy nagyerejű robbantás rázta meg. Az autóba rejtett pokolgép egy piacon lépett működésbe megölve 13 embert. Törökország a kurd erőket vádolja a merénylet elkövetésével.

A terrortámadás nem sokkal azután történt, hogy a térségbe keresztények érkeztek. Az egységek olyan településeken járőröznek, ahol korábban a Törökország támogatta harcosok és a kurdok küzdöttek egymással. Az elmúlt években az Iszlám Állam rémtettei miatt számos régióban megfogyatkoztak a keresztény közösségek. Ők kérték, hogy lakóhelyükön keresztény katonák biztosítsák a rendet.

Eközben a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában bejelentette: Budapest és Moszkva szorosan együttműködik a keresztény közösségek védelme érdekében.

Magyar orosz olyan országok amely a keresztény kultúra és közösségek védelme érdekében komoly erőforrásokat mozgósítanak meg. Sikerült megállapodni arról, hogy Szíriában közösen újjáépítünk egy kolostort illetve egy város kenyér ellátását biztonságossá lehetővé tévő nagy pék üzem felépítését is közösen finanszírozzuk. Ez egy nagyon fontos nemzetközi politikai kérdés hiszen manapság amikor a keresztény közösség világszerte üldöztetések vannak kitéve ezt a tényt a nemzetközi politikai diskurzusban a legkevésbé sem ismerik el.

A magyar kormány már évek óta azt álláspontot képviseli, hogy a segítséget kell Szíriába vinni, nem pedig a bajt behozni Európába.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!